Hol evezzek?

2024.sze.26.
Írta: holevezzek Szólj hozzá!

Mur Challenge 2024-kajakverseny grátisz hullámvasúttal

Az elmúlt hetek áradásos időszaka több szempontból is elgondolkodtató volt. Tartottuk magunkat az erkölcsi normákhoz és nem mentünk olyan vízre, amin egyébként emberek az életük motyóját mentik, az állatok meg fejvesztve menekülnek.

460356911_940644758104079_6389269332514426250_n.jpg

Ugyanakkor nyilván vízre vágytunk, így pont kapóra jött a Mur Challenge, ami tavaly jó mókának bizonyult, a Mura ugyanis remek víz, azt nem sejtettük, hogy idén kicsit többször hangzik majd el, hogy

Hoppááá!!!

 

Utolsó pillanatban (kb 12 órával a verseny előtt) kiderült, hogy a tavalyi logisztikát elvitte a víz, magyarul hiába megyünk oda a célhoz, a hajókat és az embereket senki sem szállítja fel a rajthoz. Hoppá 1.

Eszeveszett telefonálgatásba kezdtünk, így a többi magyar egységgel összefogva megszerveztük az oda-vissza fuvarokat. Bérdi Bence elvitte az Epicet a rajthoz, mi meg elindultunk pizzáért és út közben lenéztünk a gyaloghíról.... Hopppááá 2. Azért tele lett a gatya a vaksötétben alattunk hömpölygő irgalmatlan víztömeg hangjától…becsöppent rendesen. Aztán a gatyaleltárt követően felmerült a packraft, és még a gyalogos kirándulás gondolata is…aztán alá is bukott. A V7-et is felvitte már Bence a rajthoz, úgyhogy maradt az izzadás reggelig.

Reggel Grosslobmingban volt a gyülekező, mint minden évben, már ott is látszott, hogy nagyjából kétszerannyi víz van a mederben, mint tavaly, a retinába égetett kritikus pontok tehát jóval a vízszint alatt lesznek, esélytelen azokhoz viszonyítani bármit.

Grátisz hullámvasút

Mondanám, hogy nagy volt a hullámzás, de kb mindenfelől jött a víz, így nem csoda, hogy többen is borultak.

461069609_940645194770702_6976651768220895950_n.jpgA videóban látszik, hogy Szilárd például sikeresen visszamászott, de volt olyan spori, aki elhagyta a hajóját, vagy a hajója őt, a végeredmény a fontos, külön értek célba.

460624834_940646061437282_474601903566741316_n.jpgA mezőny hamar szétszakadozott, volt aki jobban, volt, aki kevésbé jól tűrte hogy 45 kilométeren keresztül szaggatja az élet.

460663308_940645841437304_1398299793916602381_n.jpgAz áradásnak köszönhetően egyébként több helyen úgy éreztük magunkat, mint egy videojátékban, leginkább a mázlin múlt, hogy úszunk vagy sem.

460621638_940645291437359_2151599497063962491_n.jpg

Mindenesetre nagyjából három óra alatt tettük meg a 45 kilométert, és a sodrásnak köszönhetően volt olyan szakasz, ahol 19,5 kilométeres sebességet ment a surfski. 

460494611_940645151437373_5402084907132169538_n.jpg

Mindenesetre a célba érve újra összeverődött a magyar csapat, lássuk be, csodálatos férfiak vagyunk, szépek, mint Csárli (k)angyalai..

img_5419.jpg

 Csak csendben jegyezzük meg, hogy a szervezők elszámolták magukat: a transzfer hiánya miatt szétszéledt a társaság, így a tavalyi ünneplés is csak mérsékeltre sikeredett, az étel pedig elfogyott, így volt, aki éhes maradt. Ennek ellenére jó kis buli volt, szóval jövőre újrázunk!

A fotókat köszönjük a HqSuperphoto-nak 

 

 

Balaton hosszában: Kenesétől Keszthelyig egy seggel...

Sok víz lefolyt a Dunán, amióta a BalatonFlow ötlete elhangzott tavaly a nulladik és egyben utolsó Mad Maraton után. A kihívás maga - a Balaton átszelése közel sem újkeletű kezdeményezés, igaz korántsem a középkorú túrakajakosok számára találták ki, immáron több, mint 100 éve.

 

És a számok: 77 kilométer,11 óra, 9 brownie, 3 Hanuta, 1 liter izotóniás ital, 2 liter víz.

Egy városi kajakbaleset margójára


Hallottad azt a viccet, hogy egy kajak felnyársalt egy buszt? És ez nem vicc kérem, a vízi ördög úgy beleállt a szélvédőbe, mint a gerely. 76e4d54f-5fb0-4d26-b875-c1c5f9d0b69a.jpegA kajak, ami egyébként egy surfski, brutálnépszerű az evezősök körében. Virgonc járgány, amivel úgy tűnik nemcsak a habokat lehet szelni, hanem úgy tűnik egy BKV busz szélvédőjét is.

150c9ae0-8e6f-4c30-a4f7-37d7f861bdfa.jpeg

Vérszemet kaptunk a Balaton átevezésen. Nem hagyhattuk ki, ha már ott volt az Epic forgalmazója, Hegedüs Róbert, akit megkértünk, hogy elemezze a történteket. Ő pedig eleget tett a kérésnek, sőt…. Na de a lényeg a videóban… 

Evezz Szarvason, tuti élmény!

Vannak olyan helyek, ahová nem kilométereket gyűjteni jár az ember, hanem csak úgy andalogni. ANDALGÁS=SEMMITTEVÉS. Madárnézegetés, holtágon tekergés, pecázás a hajóból stb. Na ilyen hely nekünk Szarvas.

bb380490-e003-45a2-bff3-73aafe069155.jpeg

Szóval semmi komoly, de mégis. Merthogy Szarvast látni kell. Nem olyan, mint a csillivilli influnecerfotókon, a mocsári ciprusok ugyanis szépek, de Szarvas ennél sokkal több. Voltunk  már tavasszal, nyáron és télen is, sohasem csalódtunk, pedig mi tényleg mindenhova az evezés kedvéért járunk. 

071d9cd5-39c5-4b90-b184-24821bb6deb5.jpeg

Első alkalommal vonattal mentünk, merthogy szeretjük letesztelni, milyen az, ha B tervet kell gyártani a közlekedésre.  Ezért is vannak felfújható hajóink, a kis csomagban is elférő packraftek pedig nem csak raftingra jók, hanem arra is, hogy az ilyen túrákra megoldást adjanak. Szóval Budapest-Cegléd-Szarvas volt az útvonal, a városban minden sétányira van, úgyhogy elgyalogoltunk a Halászcsárdában foglalt szállásunkig. Azóta persze autóval is voltunk már néhányszor, de mindig jó élményekkel tértünk haza. 

88a30450-28ea-4d7f-ac41-169f44c9735f.jpeg
A remek beszállóstég a Holt-Körösre közvetlenül a csárda alatt van, tőle 10 méterre kezdődik a ciprusos, amire mondhatnánk, hogy csak ennyi?

@holevezzek Hol vagyunk? @Oru Kayak #kayak #kajak #watersport #summer #paddling #nature #sport ♬ Cornfield Chase - Hans Zimmer

De van egy különleges hangulata a vízben álldogáló öreg fáknak, szóval tényleg érdemes a vízről is megnézni.

Rövid evezés után balra kezdődik a tanösvény, százméterenként kis úszó szobrokat találunk a hely jellegzetes állataival amelyeket QR kódokon keresztül lehet felfedezni. Árnyas kis túraútvonal ez, imádtuk a horgásztanyákat, szuper hangulata van. Ha a híd alatt a másik irányba indulunk el, az Arborétum partja mentén eljutunk a Történelmi Magyarország Közepe emlékhelyhez, de a holtág itt nem tart sokáig, szóval tényleg csak egy kis túrácska jön ki belőle, de arra pont elég, hogy kellemesen kikapcsolódjon az ember. Hozzáteszem, a part menti fák alatt bujkálni tök vicces, mi ott hűsöltünk a nagy melegben. 

74a1559a-a6ed-41aa-8dfd-a9f08852d047.jpeg

És még egy ajánlat, merthogy enni is kell valahol. A város legcukibb helye a Róka és Mackó, a bájos barátkozó, ahol mindenki szuperkedves, a hűtő roskadozik  a kézműves finomságoktól, mi pedig isteni kóstolóegyveleggel tömtük meg a hasunkat. 

589c1433-2e9a-4468-9656-a80ab71b12c1.jpeg adf794ee-d983-43db-a1a1-07acc14ad252.jpeg

Azt is fontos megemlíteni, hogy itt a tél is érdekes. Ha nincs fagy, a holtág simán evezhető az alacsony vízszint ellenére is, a beszállás pedig megoldható a Víziszínház mellett. (A foltos cicát simizzétek meg, ő a helyi kedvenc)

@holevezzek Macskaland… ennél cukibb ma már nem lesz🥰 #hungary #kayak #kajak @Oru Kayak #cute #cat ♬ I Ain't Worried (From "Top Gun Maverick") - Sunset Anthemz

 

995673fc-3c7d-4fb7-90a0-9631066426f3.jpeg
bfd8a95e-d93a-4a8e-9374-e9bf202b29a9.jpeg

03d5abff-fda4-44e6-bd76-368989ac1a8a.jpeg

 

 

Evezni mentünk, búzát loptunk, de megérte….

  Az evezés mellett mindenféle hülyeségben benne vagyunk, például évek óta magunknak sütjük a kenyeret, ami azt hozta magával, hogy tőlünk bármelyik pékség tönkre mehet, csak akkor veszünk boltit, ha nagy a kényszer. Kenyeret sütni pofonegyszerű, semmi cicó, liszt, só, élesztő és olívaolaj kell hozzá. A jól bevált alapreceptet csak ritkán variáljuk, mondjuk a sült hagymás vagy a tökmagos verziót szívből ajánljuk, de lopott búzából meg sosem sütöttünk, így ezt is ki kellett próbálni.

051b7d82-292c-4331-9c83-f0211ce7dced.jpeg
A Tisza-tó lett az új törzshelyünk, a mesterséges paradicsom végtelen túralehetőséget kínál, méghozzá úgy, hogy nem költjük el rá a Jóisten pénzét. A szállásunktól öt percre volt a Szabics kikötő, ahol háromezerért parkoltunk és használhattuk a beszállót. Örök barátságot kötöttünk némi diákcsemege segítségével a kikötő pulikutyáival, és nagy adag sült krumplival laktunk jól a helyi büfében.

66d6af75-89d5-4d57-bbf2-c729fef2b96f.jpeg

Első nap Óhalász volt az úticél, a falu teljesen elnéptelenedett, majd eltűnt, amikor szabályozták a Tisza vizét. Ma már csak egy 1848-as emlékhelyként szolgáló kereszt es egy információs tábla emlékeztet az egykori településre.


1b788e08-d42f-48b5-b376-6cd5bae4de93.jpeg

Gyorsnak kellett lennünk, mert estére brutális vihart ígértek a meteorológusok, úgyhogy tényleg csak egy villámlátogatásra volt időnk az egykori falu helyén. Jótanács: rengeteg a szúnyog és a csalán, erre fel kell készülni….

79813c4c-3f59-4e1a-83e8-55afdf8a32f3.jpeg


77bb74fb-3f5a-4bbc-a7e4-33618d8f183a.jpeg

Másnap egy délutáni túrát néztünk ki magunknak, a Tisza-tó kevésbé ismert tiszavalki végét céloztunk meg. Megnéztük a IX-es öblitőcsatornát, a Nagy Lilik kilátót, ami tavaly készült el. A környék pedig  igazi madárparadicsom, szóval megéri a túra…

82bc4d21-5a8e-4625-a5c5-9769766585a7.jpeg

A Szivárvány kikötőben a Kicsi Stég büfében isteni a sült kolbász és a hurka (volt csülökpörkölt is) fejenként két üdítővel nem egészen ötezerből jól laktunk, ezerötért parkoltunk és használtuk a beszállót, szóval gazdaságos nap volt. 

c625b6f0-4459-4170-b9bd-7e4a0dd87110.jpeg

9bede8ca-abca-4e20-880b-251814269453.jpeg

Aztán hazafelé szembejött az a bizonyos búzatábla. Előkaptunk egy szatyrot,  búzatolvaj üzemmódra kapcsoltunk és öt perc alatt szedtünk egy szatyornyi kalászt. 


cfeb02c8-b599-419d-90a2-2a009402c524.jpeg
Ebből a mennyiségből hetven deka mag lett, amit aprítóba raktam, háát, az őrlés kb 85%-ban sikerült, mert az aprító mégsem egy malom, de azért lett egy kis veknire való liszt, amit gyorsan meg is sütöttünk. 

bb9f147a-b43f-404a-852b-4de0c0ac4314.jpeg
c1abad37-aab5-49bc-b40a-b955ed9376a5.jpeg

Jelentem, a kenyér zseniális lett, tökéletesen passzolt az út mentén vásárolt borsos es snidlinges kecskesajthoz, amit Bernáth Ervinnél vettünk 

Kedvenc kecóink, avagy hol evezzek helyett hol aludjak?

 Az elmúlt években annyi szálláson fordultunk meg, hogy megszámolni sem tudjuk. Az ország keleti végétől a nyugatiig sok helyen jártunk és bizony mi is csak egyszerű turisták vagyunk, tehát fontos, hogy hol és hogyan alszunk egy-egy túra, pláne egy verseny előtt és után. 

Nagyon fontos, hogy a szálláskereső oldalak ugyan jó kiindulópontok, de ha úgy tűnik nincs hely, akkor is érdemes megemelni a telefont, mert sokszor találtunk mégis egy-egy szabad szobát. A lélektani határ nálunk a húszezer forint volt, ha azon belül tudtunk maradni (ami nem mindig sikerült) akkor még gazdaságosnak is éreztük a kiruccanást. 

HÉVÍZ

Ha vízitúrához választotok szállást, fontos a logisztika. Ha jó fej a szállásadó, segít a szállításban, így volt ez Hévízen, a Water Lily Apartmanban is, ahol a túra végpontjától visszavittek bennünket az autónkhoz. Kellemes kis szobát kaptunk, és a reggeli is bőséges volt, a kertben pedig volt bőven hely megszárítani a vizes cuccainkat. Egyetlen zavaró tényező volt, az előtérben lévő konyha, ahol a házigazda tüsténkedett tőlünk öt centire. 

1c28d295-c1e9-40e8-8402-bbf406899125.JPG 

A másik kedvencünk a Villa Oliver, ahol erkélyes szobákkal, kis kosárkában összekészített reggelivel várják a vendégeket.

2022-03-16.jpg

A szobákban van konyahasarok, ahol össze lehet dobni egy levest, vagy rántottát, ha úgy adódik. 

img_4896.jpg

Megjegyzés: a La Montanara pizzéria kínálata viszont minden gyaloglást megér...  

BÜKFÜRDŐ

Ha már a nyugati csücsökben járunk, Bükfürdőn a Hotel Piroskában még azért sem nyírtak ki bennünket, hogy nyakig sárosan érkeztünk meg egy packraft túra után. Pedig mindent megtettünk azért, hogy szegény takarítónőket idegállapotba hozzuk. 

9fb687c83222efdd752d04f6f5bec468.jpg

Az egyébként wellnessre szakosodott szállodában még pótcsavart is adtak az egyik kajakunkhoz, szóval semmin sem lepődnek meg. Ennek ellenére Bükfürdőn a Birdland viszi az első díjat. 

17367594-900x900.jpg

 Az apartmanok tágasak, mindegyikhez van erkély és a szomszédos hotelben lehet svédasztalos reggelizni-vacsorázni, méghozzá bőven éttermi ár alatt.

36170110.jpg

Az apartman karbantartója pedig szívesen segít a logisztikában, nagyon kedves volt, csak kicsit nézett ránk furcsán, amikor szintén sárosan kimásztunk az Ásás csatorna partjára...

img_6124.JPG

 MOSONMAGYARÓVÁR

Mosonmagyaróváron több helyen lehet praktikus, part menti apartmant találni, például a Kocsis Apartmant, ahonnan bruttó 15 méter séta a part, ugyanis az utca túloldalán vízre lehet szállni.

kocsis.jpg

A berendezés modern, a kert hatalmas, a házigazda barátságos, de az árak a szomszédos plasztikai sebészet vendégköréhez lettek szabva, na azok nem mi vagyunk.  És ha már beszálló, akkor a másik telitalálat a Suri Bau apartmanháza, aminek a kertjében kis beszállóhely is van, rövidke evezéssel a malom vízicsúszdáinál lehet lenni egy kis mókázásra. 

suribau.jpg

Hozzáteszem, Toto barátunk kölcsönkéglije mindent vitt, sokcsillagos vendéglátásban volt részünk, amit újra köszönünk neki. 

GYŐR

A legnagyobb meglepetés Győrben ért bennünket, a Danubius Hotel Rába húszezres szobaára reggelivel együtt egész baráti volt két főre.  

254349945.jpg

 

BALATON

Sajnos a Balatonnal komoly fenntartásaink vannak. Felborult az egyensúly, az utóbbi években sok helyen éreztették azt, hogy a vendég van a vendéglátóért és nem fordítva. Volt, ahol azt gondolták, hogy a reggelit egy rossz állapotú magyar kórház diétás menüjéről kell mintázni, volt, ahol az étteremben legyintettek, amikor egy gyerek látványosan végigköhögte a svédasztalt covid idején.  A szállásárak elszálltak, ahol pár éve bőven húszezer alatt foglaltunk két ágyas szobát, az most minimum másfélszeresébe kerül, de inkább kétszeres a szorzó, bár igazából csak köszönettel tartozunk érte, mert így kipróbálhattunk egy pár zseniális kempinget.  Na de ez majd egy másik poszt témája lesz. 

SZOMBATHELY

Azért egyszer sikerült nagyon csúnyán lyukra futnunk, Szombathelyen egy tip-topnak tűnő Bookingos foglalásból életünk csalódása lett. A szoba tök rendben volt, de rajtunk kívül csak ukrán vendégmunkások laktak a "hotelben" amiről kiderült, hogy munkásszálló. Ezzel még mindig nem lett volna probléma, a zuhany ugyan a szobában volt, ám a toalett már a közös folyosón, ráadásul használhatatlan állapotban. Szóval legközelebb kihagyjuk... 

TŐSERDŐ

Ahova viszont rendszeresen visszajárunk, mert ár-érték arányban az egyik legjobb szállásunk, az Tőserdőben a Napsugár Pihenőházak, ahol a part 100 méterre, a hamburgeres ötvenre van, a beszálló mellett  isteni fahéjas kürtőskalácsot lehet kapni, Erzsike retroburgere fenomenális, a szállás kertjében pedig pingpongasztal és kerti sütögető várja a vendégeket, na meg Sárika és Laci, a házigazdák welcome pálinkája...

tos3.jpg

A közelben van egyébként kemping is, de odáig még nem jutottunk, a Tős vendéglőben viszont hatalmasak az adagok, és a velőt zseniálisan készítik. 

SZARVAS

Szarvast mindenképpen meg kell emíltenünk, mert szállás ügyben ők is rendkívül korrektek.

szarvas.jpg

A Halászcsárda tetőterében van néhány apartman, de ami még fontosabb, hogy a part mentén négyágyas házacskákat lehet bérelni, méghozzá szaunával. A kecóban két szoba, nagy nappali és felszerelt konyha van, a terasz tágas, előtte elférnek a kajakok. 

img_1244.jpg

  TISZA-TÓ

A Tisza-tó  partján több településen is megfordultunk, első blikkre furcsálltuk, hogy a legtöbb helyen este nyolc után a légy sem zümmög. A vendéglátóhelyek zárnak, ha nem kap észbe az ember, akkor nincs vacsi. 

por.jpg

Többször volt megmentőnk a Herczeg Udvarház Poroszlón. A szálláshely ár-érték arányban is megfelelő, a szobák praktikusak, kellemesek és ami plusz pontot ér, hogy van néhány SUP és felfújható kajak náluk, amit a vendégek használhatnak.A szálláshoz lehet reggelit kérni és az étteremben sincs nyolckor záróra :)

293e1c84-5b63-4dcf-b94b-52835daefc45.JPG

 A túlparton, Tiszaörvényen a Süllő Fészek Apartman lett a szilárdtetős bázisunk.

img_0776.jpg

Bence, a házigazda külön konyhával, praktikusan berendezett szobákkal készült a szezonra.

img_0495.jpg

A kertben lehet grillezni (sőt még kemence is van) a tiszaörvényi kikötő, ahol remek kis beszállóhely van, laza öt perc séta. Út közben, harminc méterre van egy remek étterem, külön figyelmet érdemel a parasztlángos, ami gyakorlatilag sajtos-tejfölös rántott hús, brutálfinom :)  

VELENCE

Igen, ez az olaszországi Velence, ahová már többször visszatértünk, méghozzá kis felfújhatós packraftekkel. Egyrészt praktikus, hogy egy hátizsákba befér a hajó és a három-négy napra elengendő cuccunk, másrészt a Népligetből este hétkor induló Flixbus reggel 8-9 körül rak le a kikötőben, ahonnan kisvonattal öt perc alatt egy remek beszállónál lehet lenni, harmadrészt megtaláltuk a legcukibb hostelt, az Ostello AMDG-t.

 ostello2.jpg

A Narnia szekrényéhez hasonlító ajtó mögé rejtett toronyszobából mesés a kilátás a Lido tűzijátékára, a napfelkeltére, szemben pedig a környék legjobb és legolcsóbb pizzériája van. Ha a költségeket nézzük, fejenként nagyjából egy százasból ki lehet hozni egy romantikus-evezős hétvégét Velencében. 

@holevezzek Hello Venice…#italy #venice #vogalonga #travel ♬ Here Comes the Sun - Relaxing Instrumental Music

 A tapasztalat azt mutatja, hogy a szállások egész jól felszereltek, néhány dolgot mégis minden alkalommal viszünk, biztos ami biztos alapon. Van hősugárzónk. Kicsi, de megbízható, ráadásul ruhaszárítára is alkalmas. Van ventillátorunk, nyáron életmentő felszerelés. Szoktunk vinni hálózsákot és párnákat, ez nagyjából komfort kérdése, de nekünk fontos a jó alvás, a megszokott kényelemmel. Van kempingkonyhánk, a gázfőző és összecsukható serpenyő egy alap fűszerkészlettel sokszor húzott ki bennünket a bajból, ezekkel bárhol össze lehet dobni egy vacsorát, méghozzá fillérekből. Nyilván be lehet csomagolni az egész házat, de ahogy telik az idő, úgy tanuljuk meg, hogy nem kell hat tonna ruha, kaja meg minden sarkon van, kevés helyen kellett azon gondolkodni, hogy mit együnk. Az említett kempingezésről pedig majd tényleg legközelebb írunk, mert szuperjó tapasztalataink vannak mind felszerelés, mind helyszín tekintetében. 

RÁBA100- mentés, zsibbadás, jajjgatás...

Egyórás mentőakció, vér és vízhólyagok, zsibbadt végtagok, jajjgatós kiszállás.... nagyjából így lehet összefoglalni az év egyik legjobb evezős buliját, ami Csörötnektől Ikervárig vitte a hajókat.

 r5_1.jpg

 

Sok kajakos bakancslistáján ott van a 100 kilométeres Rába teljesítménytúra, és nem meglepő, hiszen aki belevág az evezésbe, előbb vagy utóbb elkezdi gyűjteni a kilométereket, a vállalásokat és lássuk be, ez így van rendjén. 

img_0585.jpg

A Csörötnek és Ikervár közötti Rába-szakasz sok meglepetést tartogat, és itt nem csak a térképen is jól látható kanyarok érdekesek. Bedőlt fák, folyamatosan változó sodrás és a láthatatlan, víz alatti akadályok is nehezítették a mezőny dolgát. Ahogy az lenni szokott, a korábbi évek tapasztalata sem feltétlenül mérvadó, hiszen minden évben más a vízszint, az előző hetek csapadékmennyisége, az aktuális időjárás, megm ég jó sok minden beleszólhat a folyó állapotába, szóval jósolgatni pont annyit ér, mint halottnak a csók.... 

r7.jpg

A reggel hatos rajt az minimum négyes kelést jelent, mindenki álmosan próbálja kihozni magából a sportembert, de sok idő nincs vekengeni, mert 10 kilométernél néhányan (sokan) beborulnak. Kenuk félig a víz alatt, kötelek elő,  egy óra küzdés jön a sodrással, a behemót kenukkal és az időveszteséggel, amit esélytelen behozni. 

47edbe2e-f023-4c37-bde4-6c597a25f4db.JPEG

Mindenesetre a humorunknak köszönhetően született néhány katasztrófaturista stílusú szelfi, még a mentőkötelek is a a kezünkben vannak, nyilván nem hagytuk ki a lehetőséget. A hajók és gazdáik mindenesetre biztonságba helyeződtek, szóval rögtön a buli elején megveregethettük egymás vállát.

Két helyen is frissítőpont várta a résztvevőket, Körmendnél sajtos pogácsával turbózták a hangulatot, Püspökmolnárinál pedig kávé, kakaóscsiga és ásványvíz várta a csapatot. Ettől függetlenül mindenki készült elemózsiával.  Ha csak egy tanács van, amit megfogadtok egy ilyen táv előtt, az a megfelelő mennyiségű folyadék és élelem bekészítése. Izotóniás italból legalább három liter, plusz tartlék víz és mellé energiazselék, banán és tápláló szedvicsek (sült tarja forever) kellenek ahhoz, hogy biztonságosan végig tudd vinni a száz kilométert.

r1_1.jpg

Ez a kép Rábahívégnél készült: a táv közepén már nagyon szétszóródott a mezőny, de kevesen eveztek egyedül. Társaságban a kilométerek is könnyebben fogynak...

r4_1.jpg

A táv vége az ikervári duzzasztógátnál volt, mindenki sajgó, zsibbadt lábakkal szállt ki a hajójából, hogy átvegye a jól megérdemelt oklevelet és befutóérmet. 

r6.jpg

Akit megijeszt a száz kilométeres táv, az indulhat 60 és 25 kilométeres távon is, higgyétek el, a fokozatosság sokat segít. Ha idén nem lett meg a százas, akkor meglesz jövőre. A Weking Egyesület, máris közzétette a 2025-ös Rába100 időpontját, ami május 10-én lesz. Szóval lehet rá gyúrni, van még egy év...

 

RSD- Olyan, mint az SZPSZ, csak kajakkal

Vannok olyan slágerek, amiket már ezerszer hallottunk, de minden elcsépeltségük ellenére jó újra meg újra elővenni őket. Ha most párhuzamot kellene vonni, akkor nálunk a Száguldás, Porsche, szerelem-re pont passzol az RSD. img_4383.jpg

A Ráckeve-Soroksár közti Dunaágat sok kajakos tényleg úgy ismeri, mint a tenyerét, minden nádcsomó és kacsacsalád megvan, mégis remek túrák helyszíne, ahol mindig jó végigevezni, különösen ilyenkor tavasszal. Az 57 kilométeres szakasz jelentős része nyaralóövezet, sok horgász várja a fogást, és a kajakosok, kenusok, SUP-osok is  megtalálják helyüket a víziösvényeken.  

 

Az első napsütésre előkaptuk az origami kajakokat, ésaz M0-ás Ráckevei Dunaág híd alatt vízre tettük. A tanösvényen rájöttünk, hogy ez nem csak nekünk jutott eszünkbe, nagyjából 3-4 percenként jöttek szembe kajakkal, suppal, mindenki mosolyogva köszöntötte a másikat, vagyis tényleg elkezdődött a tavaszi szezon. 

img_4359.jpg

Bár még csak február van, azért már érdemes alaposan végiggondolni az évet, hiszen annyi jó túra és verseny várható (sajnos néhány időpont ütközés is van) amelyek közül tényleg nehéz választani. Idén is lesz például Ipoly Grand Prix, Rába100 és Balaton átevezés, de készülünk kisebb túrákra a Tisza tavon és szívünk csücskét, Tőserdőt sem hagyjuk ki, szóval lesz program bőven....

img_6962.jpg

De visszatérve az RSD-re, az andalgós evezés célja a jól megérdemelt sajtos tejfölös lángos volt, amit a Szigetszentmiklósi Kishajókikötő mögötti büfében vételeztünk. Gyönyörű naplementére értünk vissza, tényleg megérte belevágni a mini túrába....

img_6964.jpg

 

 

 

Emlékgyár a vízen- így fotózz és videózz evezés közben

Amióta a technika elérhető áron a fenekünk alá rakja minden jóságát, gyakorlatilag mindenki fotózik és videózik. Életünk összes jó és rossz pillanata ott van a zsebünkben, a telefonunkon, vagy ha kicsit kényeztetni akarjuk magunkat, akkor egy 2-3 gyufásskatulya méretű kamerában.

2021-07-15_3.png

 Akinek egy icipici affinitása van a képekhez, az gyorsan rákattan a témára, sportkamerákat például egészen baráti áron lehet kapni, és ezekkel ma már tényleg minden, de minden megvalósítható, nem kell hozzá még csak profi filmesnek sem lenni.             

 Kezdjük egy nagyon fontos dologgal. Szép dolog mobiltelefonnal videózni, de mielőtt megnyomod a gombot, VEGYÉL RÁ EGY VÍZÁLLÓ TOKOT!!! Hidd el, nem szép látvány a patakban/tóban/tengerben elmerülő mobil, különösen, ha két hete vetted részletre, két éves rabszolgasággal  hűségnyilatkozattal nehezítve az életedet. Az Aliexpress megoldja 1500 forintból, tényleg megéri, és nem ront annyit a képminőségen, hogy azért megérje kockáztatni. (Igen, mi is csak egyszer nem rögzítettük a sportkamerát karabinerrel a kajakhoz, Viktor azóta is moncsicsifejet vág, ha eszébe jut az elveszett jószág...)

k3_1.jpg

 Ha gondolsz egy merészet, és vennél a deszkádra vagy kajakodra egy menő sportkamerát, akkor is érdemes előbb körbenézni, a retinádra tetoválni, hogy mennyit szánsz rá, és gondolkodni kicsit azon, hogy mire szeretnéd használni. Ha nem viszel csoportokat, nem kell a Loch Ness-i szörnyre vadászni, akkor elég egy belépő szintű sportkamera. A közepes árfekvésűek is rögzítenek HD felbontásban, vízállóak, és nem kell egy kisebb lakás árát otthagyni értük. 

            

A hagyományos kamerákhoz képest klasszisokkal jobb élményt ad a gimbal-al, azaz  háromtengelyes képstabilizátorral ellátott kamerák képe. Nyilván mindenki a DJI termékeit fogja ajánlani, valóban tök jók, de ha szétnézünk az ázsiai piacon, olcsóbb megfejtések is vannak, például a FIMI Palm, a maga 70-80 ezres árkategóriájával pont megfelel a célnak, tényleg nem kell minden pénzt elszórni kamerára, kell az hajóra, meg más apróságra. 

           

 Mi jelenleg DJI Osmo Action 4-et használunk, valóban nem olcsó, de kép és hang tekintetében tökéletes megoldást ad. Mellé van egy Osmo Pocket 2, amihez már adnak vezeték nélküli csíptetős mikrofont, ergo akár egy interjú elkészítése is megoldott. és ha már a márkákról beszélünk, sok rajongója van a Gopro-nak is, blogbarátunk, a Kajak kaland írója, Faragó Ferenc például a kajak elejére, vagy saját magára és a hajó végére is tesz egy -egy kamerát. Így a végeredmény, ahogy alább a videóban látjátok, színes-szagos, izgalmas videó, amit tényleg szívesen néz az ember. Feri tapasztalatát úgy fogalmazta meg, hogy a Gopro 10-es szériájától a belső stabilizátornak köszönhetően cseppet sem billeg a kép, remek minőség és jó szerkeszthetőség jellemzi a videókat. a hangot pedig egy DJI Mic-rögzíti, szóval még a márkák közötti átjárhatóság is meg van oldva. 

       

Aztán itt van még egy megfejtés: a 360 fokos kamera, aminek másik barátunk, Farkas-Kontra Máté nagy rajongója, és tényleg, ez a technika nemcsak hogy mókás, de tényleg látványos módja az élmények megörökítésének, szóval érdemes akár erre is gondolni kameraválasztáskor.  

        

 A kivitelezést illetően nyilván a vízszintes/fekvő felvételeket, fotókat preferálja a legtöbb közösségi felület, kivétel ez alól a Tiktok, ami inkább függőleges/álló videókkal, fotókkal szórja tele a netet. Érdemes végiggondolni a felhasználást, vízszintesből könnyebb függőlegest készíteni, a függőlegesből nehezebb vízszintest, az mindig furán néz ki... 

@holevezzek Klasszikus Balaton-átevezés #fonyód #balaton #summer #surfski ♬ Everybody Dance Now - The Mington Winters

 Spórolós tipp: 

Érdemes körülnézni a használtcikk piacon, az eredeti ár 60-70%-ért lehet tök jó kamerákat találni.  A sportkamerákat lítiumos akksival látják el, ergo még ha használtak, akkor is jól működnek. Ha nincsen egy kamera rommá verve, összetörve, akkor jó eséllyel még évekig használható. Amire érdemes költeni, az egy jó minőségű micro sd kártya, a gyorsasága sokat segít a végeredményen. 

Technikai tipp:

Tervezzétek meg, hogy milyen felvételt szeretnétek az evezésről. A hajó elejére, hátuljára rögzített eszköz képét úgy állítsátok be, hogy vegyétek figyelembe az aranymetszés szabályait, ha rajta vagytok a felvételen, akkor ne takarjátok ki a tájat, a vizet, a horizont nagyjából a kép alsó harmadán legyen.  

img_9421.JPG

Figyeljetek a képminőségre a videók és fotók továbbításakor. A Facebook messengere például lebutítja a fájlokat. A Google Drive, vagy az Icloud viszont eredeti méretben tárol és egyetlen linkkel megoszthatók a fájlok.

A videók megvágására pedig van egy csomó ingyenes app a mobilokhoz, például a Tiktok égisze alatt futó CapCut, vagy a Gopro Quik nevű appja, mindkettő rengeteg zenét, effektet kínál a felhasználóknak. 

Szóval fotózzatok, videózzatok evezés közben, mert a szép élményeket érdemes megörökíteni....ha pedig küldtök jó kis evezős videóket, mi megosztjuk azokat is :) 

Amit mindenképpen meg kell tudnod kajakos szárazruha vásárlás előtt! 1.rész

 

74ec18bb-c5a8-4a21-b8f2-2beac2ed9c0b.jpeg

Pár nap múlva karácsony, a kajakosok ilyenkor már leginkább a rájuk szakadt szabadidővel sakkoznak, hogy minél több túra beleférjen a családi bejglizés mellett. A téli evezések egyik legfontosabb kelléke a megfelelő ruházat, így indítunk egy a témát kiveséző sorozatot. Kezdjük egy kis anyagtechnológiával, hogy letisztuljon, miért is fontos a jó minőségű és sajnos egyben drágább ruha beszerzése. 

60a173f1-5bab-4ebf-a34d-d05268326927.jpeg

Az inuitok még zsírral impregnált fókabőrt és beleket használtak kajakos ruházat gyanánt. Manapság a beleknél jobban preferáljuk az instant beszerezhető, vízálló-lélegző anyagból készített szárazruhákat. De mi is ez a vízálló-lélegző technológia? És miért ilyen rohadt drága? Derítsük ki!

img_2252.jpeg

A vízálló-lélegző anyagtechnológiák jelentős fejlődésen estek át azóta, hogy W. L. Gore először alkotta meg a Gore-Tex membránt 1969-ben. Az első vízálló-lélegző anyagok magas költségekkel jártak, felhasználhatóságuk igencsak korlátozott volt, és nem is igazán voltak olyan strapabírók, mint ami napjaink anyagaira - legalábbis legtöbbjükre - jellemző.

img_2219.jpeg

A víz-és szélálló/lélegző membránok pajzsot képeznek az időjárási viszontagságok ellen. Ezek a membránok különféle anyagokból készülhetnek, például politetrafluoretilén (PTFE), poliuretán (PU), termoplasztikus elasztomer (TPE) vagy akár fenntartható anyagokból, mint például a ricinusmag. Anyagtól függetlenül a membrán célja megakadályozni, hogy a szél és a víz behatoljon a szövetbe, miközben a mikropórusos szerkezetén keresztül lehetővé teszi a párolgást.

img_2205.jpeg

A vízállóság egyszerű: ha a ruházat külső részén lévő víz nem szivárog be, akkor az dolog vízálló, igaz? Nos, igen is meg nem is. Ugyanis belülről is elázhatunk.

Mindannyian tudjuk, hogy a vízálló ruházatok semmit sem érnek lélegző képességük nélkül. Végül is egy fekete zsák is vízálló, de nem húznál magadra egyet kajakozáshoz, mert úgy izzadnál, mint egy szumó birkózó, aki szpinning órát vesz a Borneói dzsungelben. 

979e14fc-828b-467b-9bf2-c3ba7acfb4a5.jpeg

Tehát mi is ez a varázserejű lélegző képesség?

Ma már számos vízálló lélegző anyag márka létezik, amelyek jelentősen eltérnek súlyukban, felhasználási területükben, lélegzőképességükben, vízállóságukban és minőségükben.

Működésük és felépítésük alapján megkülönböztetünk mikroporózus és nem porózus membránokat.

img_2211.jpeg

A mikroporózus membránok olyan polimer réteget képeznek, amelyekben apró lyukak vannak. Ezek olyan kicsik, hogy szabad szemmel alig láthatók. A mikroszkopikus lyukak mérete az, amiben a „varázslat” rejlik. Amikor izzadni kezdünk, a testünk felmelegszik, és vízgőzt bocsátunk ki. Ezek a vízgőzmolekulák olyan kicsik, hogy könnyen átjutnak a membrán pórusain. Tehát a vízgőz a finom pórusokon keresztül kijut a külvilágba, míg a cseppek túl nagyok ahhoz, hogy ugyanezt az utat befelé megtegyék. Ezért a membránok egyszerre légáteresztőek és vízállóak.

A GORE-TEX® membrán például négyzetcentiméterenként több, mint 1,4 milliárd mikropórust tartalmaz, mely a vízcseppnél húszezerszer kisebb, de hétszázszor nagyobb, mint a testről távozó vízgőz molekula. Cserébe a gore-texes cuccok másfél-kétszer annyiba kerülnek, mint ugyanazon gyártó hasonló portékája, csak saját márkás 3-4 rétegű membránnal szerelve. Ismereteink szerint magyar embernek nagyjából az NRS és a Kokatat elérhető online vagy a szomszédos országok némelyikében, ha Gore-Tex-es szerelésre vágyna valaki.

eaa93e1b-0e08-46dd-a52e-988a18fd5bdc.jpeg

A vízgőz kivezetése egy hatékony, de egyszerű trükköt igényel. A lényeg a fizika! A kulcsszó pedig ebben az esetben a nyomás. Amikor a test felmelegszik, meleg vízgőzmolekulákat bocsát ki (izzadság). Amikor a külső hőmérséklet hűvösebb, alig észrevehető túlnyomás alakul ki a ruha melegebb belsejében, aminek a hatására a vízgőz a kabát rétegeibe préselődik. Az olyan márkák, mint a Gore Tex és sok más technológia pontosan ezen az elven működnek. A nem porózus membránok működési elvükben a mikroporózus membránok ellentétei. Két különböző típusú membránnal készítik, ami robusztusabbá és ellenállóbbá is teszi őket.

img_2208.jpeg

Egy hidrofób (víztaszító) poliészterből készült membránréteg és egy hidrofil (vizet vonzó) poliéterből készült membránréteg is van a laminátban. A membrántípusok úgy vannak egymásba szőve, hogy kis hullámokat képeznek, így a vizet vonzó poliéter először elnyeli a vízgőzt (nyomás nélkül), míg a víztaszító membrán ezután gondoskodik arról, hogy az izzadtság a hullámokon keresztül kifelé távozzon. A különböző anyagok ezen elve többek között a Sympatex membránokban és a brit NOOKIE kajakos ruhákban is megtalálható.

img_2253.jpeg

Mindkét membrántípusnak megvannak az előnyei és a hátrányai, amelyek bizonyos helyzetekben döntőek lehetnek. A mikroporózus membrán legnagyobb előnye, hogy a vízgőz közvetlenül a pórusokon keresztül tud távozni. Ez az előny azonban csak akkor használható ki, ha a kabát belsejében lévő hőmérséklet és a külső hőmérséklet között nyomáseltérés van. Egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy minél melegebb van odakint, annál lassabban és rosszabbul működik ez az elv. Ha kint melegebb van, mint a ruhában, a legdrágább GoreTex-es cucc is szaunaruhává válik.

Ez a hátrány nem áll fenn a nem porózus membránok esetében - a légáteresztő képességet kizárólag a vizet vonzó és víztaszító anyagok szabályozzák, és ezért hőmérséklet-független. A mikroporózus membránnal ellentétben azonban a folyadékcsere lassabb. Ez azt jelenti, hogy a (belső) vizet vonzó poliéter membránnak először kis időre van szüksége ahhoz, hogy a testből érkező nedvességet magába szívja.

img_2239.jpeg

Az egyre fejlettebb (és drágább) membránok egyre jobb hatásfokkal működnek, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy a membrán, bármilyen jól is lélegezzen, mégis fizikai réteget képez a testünk és a külvilág között, így sosem fogjuk úgy érezni, mintha csak a bőrünk lélegezne. Sokat javíthatunk a hatásfokon, ha a membrános ruházat alatt jó nedvességelvezető képességgel rendelkező aláöltözeteket hordunk evezéskor.

A vízálló-lélegző membrán technológiák:

Laminátumok: Egy vízálló/lélegző film membránt ragasztanak a szintetikus héjszövet belső felületéhez úgy, ahogyan a tapétát ragasztják a falra - membrán (tapéta) + anyag (fal) = laminátum.

img_2198.jpeg

A laminátok magja rendszerint rendelkezik egy vékony PTFE réteggel, amely a Politetrafluoretilén mozaikszó rövidítése. Mielőtt ezt százszor elismételnénk, jó ha tudjuk, hogy ismertebb nevén ez a Teflon. Itt viszont nem egy konyhai serpenyőre viszik fel, hanem gyorsan egy rendkívül vékony, pórusos filmréteggé húzzák szét, amit laminálnak a külső nylon vagy poliészter héjfelületre.

Bevonatok - “tejbevonó” eljárás: Egy vízálló/lélegző PU keverèket folyékony állapotban terítenek a szövet belsejének felületén, mint a festéket a falon a hengerrel. A folyékony PU fehér színe miatt kapta a milky-coating - tejbevonó nevet. 2 rétegű dzsekiknél, mint a Tribord 500, vagy a Seabird - jobban szemügyre vehető a membrán szerkezete.

1bbd5f7b-efc0-4d3b-8cb9-0d13fdf51844.jpeg

 A bevonatos megoldások könnyebbek és költséghatékonyabbak, mint a laminátumok. 

A vízállóság mérése

c365d6c6-962d-4f9d-abbe-8f0d2c0704e8.jpeg

A hidrosztatikus nyomás, milliméterben kifejezve (mm), azt mutatja meg, mennyire vízálló egy anyag. Egy 10 000 mm-es anyagnál, egy 1 négyzetcentiméter felület 10 ezer milliméteres vízoszlop nyomásának képes ellenállni. Minél magasabb a szám, vagyis a 'vízoszlop', annál vízállóbb az anyag. Egy 1 méteres vízoszlop nyomása nagyjából 0,1 bar-nak felel meg

A légáteresztőképesség mérése 

img_2212.jpeg

A légáteresztőképességet általában úgy fejezik ki, hogy hány gramm (g) vízgőz jut át egy négyzetméter (m2) anyagon belülről kifelé egy 24 órás időszak alatt. Egy 20 000 g/m2 anyagnál ez 20 000 gramm nedvességtranszfert jelentene. Minél nagyobb a szám, annál jobb a légáteresztőképesség. Egyszerű. Kivéve, hogy ez a szám csak a membránra vonatkozik, nem a késztermékre. A ruhadarab kialakítása is befolyásolhatja. A mellény és a spriczó alatt - pláne ha neoprén - fölösleges bármilyen szellőzésben reménykedni.

img_2241.jpeg

Egy háromrétegű (3L) dzsekiben, nadrágban, ruhában a membránt (a középső réteget) összeragasztják a külső héjjal és egy védelmet nyújtó belső szövött védőréteggel, amit egy mikro-szálas hálóként lehet elképzelni. Ettől a hálótól olyan ezüstös a belső felülete a három rétegű cuccoknak.

a732558b-95e2-4fa5-a253-4ad21c1db53f.jpeg

Az általunk kipróbált cuccok közül ezzel a technológiával készült:

NRS ORION SemiDryJacket

HIKO ODIN HO2 DrySuit

A négyrétegű (4L) szövetek esetében a laminátum belső hálós rétege kap egy újabb, puhább réteget.

Az általunk kipróbált cuccok közül ezzel a technológiával készült:

PALM CASCADE DrySuit

Egy 2.5 rétegű dzsekiben a szövött védőréteget egy szitanyomású 'fél' réteggel helyettesítik a membrán védelmére. Legtöbbször ez egy porcelán, vagy más finom szemcsékkel kevert festékréteg. Apró méhsejt-mintától a gyártó logójáig van minden minta. Ez könnyebb megoldás, de nem védi ugyanúgy a membránt, és nem is olyan kellemes az érzése a bőrön, gyakran „nyirkosnak” érződik.

 img_2247.jpeg

 

Az általunk kipróbált cuccok közül ezzel a technológiával készült:

NRS Riptide Splash Jacket

NRS Hightide Splash Jacket

NRS FREEFALL DryPants

NRS Endurance Splash Pants

NRS Endurance Splash Jacket

PALM Surge DryCag

SANDILINE Race Jacket long

SANDILINE Race Jacket short

Pláne a 2 rétegű, ami a szitázott fél réteg híján már inkább tapadós, és könnyebben is kopik/sérül. Cserébe viszont olcsó.

Az általunk kipróbált cuccok közül ezzel a technológiával készült:

TRIBORD 500 Jacket

SEABIRD Spitsbergen Jacket

Aztán ott vannak még a rugalmas hybrid szövetek, külső PU vagy TPU bevonattal, mint a HIKO Lars vonala - amiből a zoknit nagyon kipróbálnánk - vagy a cseh gyártó extrém hidegre szánt CHINOOK dzsekije, de a REED is AquaTherm néven hasonló anyagból készíti a tuilikjait, a hullámkötényeit és tárolófedeleit is.


img_2250.jpeg

 Az utolsó dolog, amit figyelembe kell venni, a DWR vagyis a Tartós VízLepergető réteg, a vízálló ruhadarabokra felvitt külső vegyi és hőkezelés, amely segít a vízcseppeknek leperegni a héj külső felületéről. Ez a kezelés idővel elkopik, és bár eltűnése semmilyen módon nem befolyásolja a membrán teljesítményét, nélküle az eső be fog szivárogni a külső héj szövetébe, és jelentősen csökkentheti a ruhadarab légáteresztőképességét. Ezért annak érdekében, hogy maximalizáld a ruhád légáteresztőképességét, speciális lágy mosószerrel kell mosni, hogy megőrizd a DWR-t, és rendszeresen újra kell kezelned. Fontos, hogy minden újabb kezelés után hőhatásnak kell érnie a vegyszerrel kezelt külső felületet, hogy az új DWR-réteg “aktiválódjon”. Erre a mosógép leggyengébb szárító programja a legjobb megoldás. 

 Legközelebb írunk a fazonokról és a divatról, a női és férfi modellekről, mert a kétféle ruha között nagy különbségek vannak.  

süti beállítások módosítása