Az elmúlt hetek áradásos időszaka több szempontból is elgondolkodtató volt. Tartottuk magunkat az erkölcsi normákhoz és nem mentünk olyan vízre, amin egyébként emberek az életük motyóját mentik, az állatok meg fejvesztve menekülnek.

Ugyanakkor nyilván vízre vágytunk, így pont kapóra jött a Mur Challenge, ami tavaly jó mókának bizonyult, a Mura ugyanis remek víz, azt nem sejtettük, hogy idén kicsit többször hangzik majd el, hogy

Hoppááá!!!

Utolsó pillanatban (kb 12 órával a verseny előtt) kiderült, hogy a tavalyi logisztikát elvitte a víz, magyarul hiába megyünk oda a célhoz, a hajókat és az embereket senki sem szállítja fel a rajthoz. Hoppá 1.

Eszeveszett telefonálgatásba kezdtünk, így a többi magyar egységgel összefogva megszerveztük az oda-vissza fuvarokat. Bérdi Bence elvitte az Epicet a rajthoz, mi meg elindultunk pizzáért és út közben lenéztünk a gyaloghíról.... Hopppááá 2. Azért tele lett a gatya a vaksötétben alattunk hömpölygő irgalmatlan víztömeg hangjától…becsöppent rendesen. Aztán a gatyaleltárt követően felmerült a packraft, és még a gyalogos kirándulás gondolata is…aztán alá is bukott. A V7-et is felvitte már Bence a rajthoz, úgyhogy maradt az izzadás reggelig.

Reggel Grosslobmingban volt a gyülekező, mint minden évben, már ott is látszott, hogy nagyjából kétszerannyi víz van a mederben, mint tavaly, a retinába égetett kritikus pontok tehát jóval a vízszint alatt lesznek, esélytelen azokhoz viszonyítani bármit.

Grátisz hullámvasút

Mondanám, hogy nagy volt a hullámzás, de kb mindenfelől jött a víz, így nem csoda, hogy többen is borultak.

A videóban látszik, hogy Szilárd például sikeresen visszamászott, de volt olyan spori, aki elhagyta a hajóját, vagy a hajója őt, a végeredmény a fontos, külön értek célba.

A mezőny hamar szétszakadozott, volt aki jobban, volt, aki kevésbé jól tűrte hogy 45 kilométeren keresztül szaggatja az élet.

Az áradásnak köszönhetően egyébként több helyen úgy éreztük magunkat, mint egy videojátékban, leginkább a mázlin múlt, hogy úszunk vagy sem.

Mindenesetre nagyjából három óra alatt tettük meg a 45 kilométert, és a sodrásnak köszönhetően volt olyan szakasz, ahol 19,5 kilométeres sebességet ment a surfski. 

Mindenesetre a célba érve újra összeverődött a magyar csapat, lássuk be, csodálatos férfiak vagyunk, szépek, mint Csárli (k)angyalai..

 Csak csendben jegyezzük meg, hogy a szervezők elszámolták magukat: a transzfer hiánya miatt szétszéledt a társaság, így a tavalyi ünneplés is csak mérsékeltre sikeredett, az étel pedig elfogyott, így volt, aki éhes maradt. Ennek ellenére jó kis buli volt, szóval jövőre újrázunk!

A fotókat köszönjük a HqSuperphoto-nak