Pár nap múlva karácsony, a kajakosok ilyenkor már leginkább a rájuk szakadt szabadidővel sakkoznak, hogy minél több túra beleférjen a családi bejglizés mellett. A téli evezések egyik legfontosabb kelléke a megfelelő ruházat, így indítunk egy a témát kiveséző sorozatot. Kezdjük egy kis anyagtechnológiával, hogy letisztuljon, miért is fontos a jó minőségű és sajnos egyben drágább ruha beszerzése. 

Az inuitok még zsírral impregnált fókabőrt és beleket használtak kajakos ruházat gyanánt. Manapság a beleknél jobban preferáljuk az instant beszerezhető, vízálló-lélegző anyagból készített szárazruhákat. De mi is ez a vízálló-lélegző technológia? És miért ilyen rohadt drága? Derítsük ki!

Evezni nem csak nyáron lehet, sőt, érdemes némi előkészület után szisztematikusan végigjárni a téli vizeket, hiszen elképesztő élményeket adnak az időnként áradó folyók és patakok. Tavaly végijártuk az Ipolyt, a Zagyvát, de idén egy sérülés miatt óvatosabban tervezünk.

Rácalmást már régóta kinéztük magunknak, hétvégén lett alkalom, hogy kicsit ráedződjünk a hidegre és a távra, egy néhány órás túrával barangoltuk be a környéket. 

A beszállóhely és egyben a kiszálló is a rácalmási kikötőnél volt, előszedtük a szárazruhákat és az aláöltözetként szolgáló pizsamákat (ezért hívjuk a túráinkat pizsipartynak) és a keménymaggal nekivágtunk a víznek. 

Rácalmás környéke jól evezhető, vadregényes túraútvonalat kínál azoknak, akiknek csak egy napjuk van evezni, a téli vízszint és az időjárás ideálissá teszi ezt az útvonalat. Itt-ott vannak ugyan bedőlések, de ezek is evezhető részek, sőt, kifejezetten izgalmas a szigetek közti kisebb vízi ösvények felderítése. 

Technikailag érdemes erre az időszakra szárazruhát beszerezni, ami drága ugyan, de egy borulásnál az ember elismeri, hogy megéri az árát. 

És igen, sz@rrá fagytunk, igen, nyirkos volt és vizes, de minden perce megérte, mert ezt a tájat, ezt a hangulatot csak a téli víz tudja visszaadni. A jutalmul elfogyasztott orjaleves és tarhonyáshús pedig pillanatok alatt átmelegítette a csapatot. Szóval hajrá, ne üljetek otthon télen sem!

Évek óta nézegettük a Mur Challenge videókat, igezi veretős víz, jó fej banda, így hát néhány héttel ezelőtt beneveztünk. Mivel lassan lezárjuk a nyarat, jó alkalomnak igérkezett ez egy utolsó jóidős evezésre. 

Leoben helyes osztrák kisváros, a Mur partján építették fel a versenyhelyszínt, itt volt a befutó és az eredményhirdetés is.  A sógorok menő bulit csaptak, már csak a jódlis-karaoke party hiányzott.  

 A táv két részre volt osztva: az első, nagyjából 30 kilométeres szakasz után áthúzás ás frissítőpont jött. Fánk, gyümölcs, energiaital, ásványvíz és tea várta a mezőnyt. Itt át kellett emelni a hajót egy nagyjából 100 méteres szakaszon, mintegy pihenő jelleggel. Aztán a második, 15 kilométeres szakasszal fejeződött be a verseny.  

 Mondjuk a 45 km kevesebb, mint a fele a legendás Ipoly GP-nek, de a több, mint 400 kilométeres távolság megdobja a teljesítményt, ha előtte végigmelózod a hetet. Szóval hullafáradtan beesni egy versenyre mééééég mindig nem vicces. Ez pedig itt videós beszámoló, jó sok fedélzeti felvétellel, a Pizsamaparty csapatával, fiúk, lányok, nagyok vagytok, köszi az élményt!!! 

ui: Aki kedvet kapott és jövőre tervez: 30 euro volt a nevezés és 10 euro a transfer, a célból visszaviszik a hajót a rajthoz veled együtt, szóval mindenre van megfejtés. Szállás bőven van a városban, a parkolás a célnál ingyenes és a befutóban van süti, meg gulyás ;) 

Erre már régóta vadásztunk, nyilván mindenki a halál f@xára kívánja a viharokat, de mi örültünk, mint a gyerekek. Szóval kocsiba be, ablakot le (mondjuk lefagyott a fülünk) de megtaláltuk azt a helyet, ahol biztonságosan vízre lehet szállni a Rákos patakon.
A Rákos-patak a Pesti oldalt átszelő vízfolyam, ami a Gödöllői dombságból ered. Ideális lenne városi evezésre, de legtöbbször olyan kevés víz van benne, hogy esélytelen vízre szállni. Nagy eső után érdemes azonnal elindulni, mi most vártunk egy napot, nagyjából utolsó pillanatban próbáltuk meg és megérte, jó kis kaland. Végig menni sajnos  nem lehet, több helyen rácsok szakítják meg az utat, de ha jó a vízállás, remek kis mini túra a patak, igazi cityrafting-élmény….

Engem is fiam... mondhatnánk, de tényleg. Az Ipoly minden nap más és más arcát mutatja. Az egyszeri kajakos csak kapkodja a fejét, mint Marika az árleszállításnál, ha nincs résen, gyorsan megvan egy arconcsúszás valamelyik zúgón, vagy rőzsegáton. 

Az Ipoly Grand Prix évek óta remek kihívás, száz kilométer két nap alatt teljesíthető móka, ilyen-olyan túlélőelemekkel, amiket mindenki saját vérmérséklete szerint teljesít. Az első nap inkább akadályokkal tűzdelt, a második kevésbé, de nyilván a száz kilométer az száz kilométer, ezen nincs mit szépíteni...

Ami még szebbé teszi a dolgot, hogy az indulók jól ismerik egymást, sőt a pályát is, mivel a legtöbbjük nem először járt ezen a versenyen. 

Az alaptábor Ipolyvisken van, a pici falu hídja mellett pont elég hely van a sátrak felveréséhez, a mobilkonyhának és még két kemping wc-nek is jutott hely. 

A parton szabályos beszálló van, mint ahogy sok helyen az Ipoly partján, ez a komfort kevés hazai vízpartról mondható el, itt viszont gondoskodtak arról, hogy ne kelljen a sárban küzdeni be és kiszállásnál. 

Cserébe út közben van néhány fincsiség, a rőzsegátak és a duzzasztók miatti átemelések miatt egyáltalán nem egyszerű evezésről van szó. Idéznék az itinerből: 

Kerüléshez egyik oldal szarabb, mint a másik...

És ezt értse mindenki szó szerint... húsz-harminc kilós kajakokat rángatni a sárban, a réten, meg itt-ott, egyáltalán nem vicces...na de a kajakrallynak pont ez a lényege, így a végén mindnki fáradtan, de boldogan vette át az érmeket és az okleveleket.... 

Ez az év is eltelt, és mivel mással lehetett volna jobban lezárni, mint egy jó adag önszívatással. Az enyhe tél jó alkalmat ad az evezésre, bár ha a videót végignézitek (ezúton is köszönjük Farkas-Kontra Máténak) még így is túlélőtúra lett a pizsipartynak indult óévbúcsúztató pacsálásból.

 Az Ipolyvecéről induló túrán jó kis csapat gyűlt össze. Igazából a korábbi évek Ipoly GP mezőnyének kemény magja jött el, a 100 kilométeres versenyen pár év alatt összeszoktunk, volt, hogy egymást mentettük, ha kellett, szóval azon sem voltunk meglepődve, hogy a víz egyáltalán nem olyan békés, mint júniusban szokott lenni, bőven lesz feladat a féltávon is.

A zebegényi Depo-Z/Máté Endre&Ungi Mariann alig néhány éve hívták életre a 100 kilométeres, 2 napos Ipoly GrandPrix-t, de máris az ország legkalandosabb evezős versenye-cím birtokosa az ipolyi buli. Az évről-évre újrázó mag pedig cinkosan kacsint egymásnak az evezős rendezvényeken, ami nem is csoda, hiszen a Hazai Vízeken sorozat élmenői messze kerülik az év vízi-kalandtúráját, amit valljuk be, adtak már fel az első napon is a rajtnál még lelkes kalandorok.     

Fotó: Szklenár Tamás

A rengeteg hordalék néhány száz méterenként adott feladatot, egyrészt ki-be ugrálni a hajóból sem pihentető móka, másrészt a hosszú hajó sem könnyíti meg a közlekedést, a kanyarokban volt bőven küzdés. 

 A mintegy 20 kilométert mindenki becsülettel végigküzdötte, ezúton is köszönjük a szervezést Bujtás Gábornak, az életmentő fuvart meg Máté Endrének és a Depo-Z csapatának, nem kihagyva Endre legendássá vált toszómozdulatait... remek kis buli volt....és a fejlámpáknak meg bikakábelnek hála még a vaksötét szlovák folyópartról is hazakeveredtünk egyszercsak :)

Voltak azok a régi-régi irodai mappák, amik nem voltak szépek, inkább rondák, de elpusztíthatatlan mivoltuk sokat lendített a piaci értékükön. Micike, a titkárnő álmában sem gondolta volna, hogy a nyilvántartós-iktatós cucc egyszer főnix módjára születik újjá, csapkod néhányat amerikai szárnyával, majd táskakajakként/bulihajóként tarol. 

Lássuk be azt is, hogy volt már jónéhány próbálkozás a jól csomagolható/szállítható hajók piacán, merthogy mindenkinek az a hisztije, hogy egy 4-5 méteres vízijószágot A pontból B pontba elcibálni nem vicces, de a próbálkozásoknak mindig volt valami rákfenéje, ami leginkább a lassúságot, imbolygást, a lassú száradást jelentette, meg a cikit, hogy a felfújható hajókra mindenki muhaházva nézett. 

Mi is kipróbáltunk szinte minden megfejtést, és még mindig a Decathlon Itiwit sorozatáért rajongunk, végigeveztük az ország legtöbb vizét, sőt, még Velencét is megjártuk a packraftekkel, na de az Oru kajakjait azóta nézegetjük, hogy először vízbe dugtuk az evezőnket... Megnéztük a létező összes youtube és instavideót a témában, az origami hajó fogalma nyilván nem csak ennél a cégnél hozott sikert, de ez volt a legtöbb teszttel, véleménnyel rendelkező termék, így erre esett a választás. 

A Black Fridayt az Oru gyártója sem hagyta ki, szabad szemmel jól látható kedvezményt adott a hajókra, így vettünk egy Inlet-et, egy Bay-t és két nappal később, kis gondolkodás után egy Coast-ot.

Az Oru Inletre azért esett a választás, mert kerestünk egy tágas, stabil hajót, ami kis helyet foglal.

Az Oru Bay Viktor számára tűnt ideális választásnak, hossza, és kialakítása miatt azt vártuk tőle, hogy fürge kis hajót kapunk. 

  A hajók egy hét alatt értek ide, a Neszmélyi holtágon próbáltuk ki (először Tatára akartunk menni, de a tó vizét leengedték, ráadásul vízreszállási tilalom van a madárvonulás miatt.)

Az első tapasztalatok alapján tényleg gyorsan összerakható hajókról van szó, érdemes bele megvenni a légzsákokat, ez növeli a stabilitását és a biztonságérzetet. Nyilván botorság lenne ugyanazt a teljesítményt várni egy ilyen irodai mappától, mint egy merev kajaktól, de elsőre stabil, jól hajtható járgánynak tűnnek, igaz szélcsendben eveztünk, se hullámzás, se légmozgás nem befolyásolta a haladást. Az Inletben az ülés mögött elfér egy 30 literes táska, de a súlyra nyilván figyleni kell. Íme a videó a Bay első útjáról: 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

holevezzek.hu (@holevezzek) által megosztott bejegyzés

 Nyilván majd tavasszal/nyáron lesz mindenféle veretés- például megyünk majd Vogalongára, a különböző vizeken érdekes lesz megnézni, mit tudnak. 

A cég becsületére írva: egy nappal korábban rendeltünk, mint ahogy kirakták az ajándék evezős akciót, nagyjából öt perc levelezés után kaptunk egyet ajándékba, ami pár perce megérkezett...  

Annyiszor láttuk az Olasz meló című filmet, hogy megszámolni sem tudjuk. Minden alkalommal biztosabbak voltunk abban, hogy egyszer mi is megnézzük a lagúnákat, de saját hajóval. 

Még mielőtt felmerülne kérdésként, utánanéztünk a szabályoknak, helyi facebook csoportokban tájékozódtunk és kiderült: A Canale Grande tiltott zóna.  Ugyanúgy, ahogy a nagy riokon is, de ezutóbbi tilalom csak hétköznap és hétvégén 15 óráig évényes. A kis lagunákon viszont lehet evezni.  

Az utazást Flixbussal oldottuk meg, péntek éjjel indultunk, reggel kilencre értünk Trochetto állomásra. (Vissza vasárnap este indultunk) A csomagunk kicsi volt, egy 60 literes hátizsákban elfért a packraft, a mellény és a két napi cuccunk, a lapátokat meg beletűztük.

A buszállomáson pihentünk pár percet. Onnan vaporettoval (jegy 7,5 euro/fő) mentünk a San Marco-San Zaccharia megállóig. Kerestünk egy reggelizőt, majd egy beszállónál felfújtuk a hajókat és vízre szálltunk.

Mondjuk négy perc múlva Viktor lapátja eltört, úgyhogy rövid anyázás után vettünk a közértben pillanatragasztót és egy evőpálcát merevítőnek használva megragasztottuk. Aztán újra nekilódultunk. 

Sok helyen rácsodálkoztak a packraftekre, de nyilván itt inkább a kajakokhoz vannak szokva, ilyet nem nagyon láttak még. Azt gyorsan megtanultuk, hogy evezés közben balra kell húzódni és figyleni kell a táblákat, mert a lagunák egyirányúak. 

A szállásunkig gyakorlatilag másfél óra alatt eljutottunk, a kiszálló a kerületi rendőrség előtt volt. Szobát az Ostello AMDG-ben foglaltunk, nem nagy szám, de arra, hogy aludjunk, pont megfelelt. Ráadásul az ablakunkból remekül látszott a Lido tűzijátéka :) Ráadásul rögtön a bejárattal szemben a Tortuga étteremben meg tudtuk oldani a reggelit és a vacsorát is, a tulajdonos nagyon kedves, az étel pedig finom és normális árban van. 

Érdemes hétvégén menni, vasárnap gyakorlatilag kiürült a város. A szálláson volt csomagmegőrző így nem kellett magunkkal vinni a két táskát. (megjegyzem a hajó stabilitásán sokat segít, ha az elején van némi súly) A második napot úgy eveztük végig, hogy alig találkoztunk gondolával, nyugodtan lehetett evezni. Mondjuk én egy borulással kezdtem, megcsúsztam a lépcsőn egy beszállónál, úgyhogy leellenőriztem mennyire hideg a víz :D

Szóval érdemes elindulni, mi is tervezünk még legalább egy utat, mert csak a térképen látható Cannaregio negyedet jártuk be. A többi még hátravan.... 

Update: Elkezdtük nézni a Vogalonga videóit... kedvet kaptunk ahhoz is :)

Attól, hogy ősz van, még nem állt meg az élet, sőt, van ahol ilyenkor indul a kajakos szezon. Ilyen a Hévíz patak, ami csak időszakosan evezhető, ráadásul pont akkor, amikor a leghidegebb van.

A hőforrás táplálta víz a legnagyobb mínuszokban is kellemes hőmérsékletű. Olyannyira, hogy senki ne lepődjön meg, ha az első száz méteren fürdőzőkkel találkozik. A gőzölgő vízben pancsolásnak errefelé nagy hagyománya van. A hévízi termálforrásnak köszönhetően a tó  vize még télen is több, mint 20 fokos, így gyakorlatilag a reumások mekkájaként ismerik a legtöbben.   

A patak medrét az evezősszezon kezdetén kikotorják. Így tisztítják meg a vizet az úgynevezett idegenhonos növényektől, amik sok bosszúságot tudnak okozni, ha túlságosan elszaporodnak. Első alkalommal szkeges hajóval voltunk, de jó néhány helyen küzdöttünk, hogy átjussunk a torlaszoknál. 

 Ezúttal előrelátóan egy sima zsebtutajjal vágtunk neki a túrának, nincs rajtuk szkeg, kicsit kacsáznak, de pont kényelmesen végigcsorogtunk velük a patakon, volt idő nézelődni, napozgatni, és még enni is tudtunk. 

Az út két harmadánál van a Fácános nevet viselő pihenőhely, kultúrált toalettekkel és egy fedett terasszal. Mi vittünk kempingkaját (nemsokára jön majd róluk egy teszt), de ha csak egy teára álltok meg, a patak parton rengeteg vadmenta nő, érdemes felhasználni, nagyon finom tea készíthető belőle. 

 A túra vége a 76-os útnál van, ott egy zsilip jelzi a túra végét. Csak csendben jegyezzük meg, hogy elkelne egy rendes kiszállóhely, stég és lépcső, mert a part meredek és csúszik. Kb úgy szálltunk ki, mint az állapotos fókák, mindegy volt, hogy vizesek leszünk, vagy sárosak. Ettől függetlenül kihagyhatatlan élmény, próbáljátok ki!

 FONTOS: A patakon engedély kell a túrázáshoz, amit a Balatonfelvidéki Nemzeti Park ad ki, az ára egy napra ezer forint/fő. Érdemes előre megvenni, mert a túracégek viszik, mint a cukrot. Vigyetek magatokkal száraz ruha pakkot, a végén kiszálláskor jól fog jönni a meleg cucc. 

Az Ásás-csatorna még mindig zseniális, ha igazi túlélős-dzsumbujbankúszós-káromkodvaevezős helyet kerestek, akkor nagyjából kötelező útvonal. Az más kérdés, hogy ki mennyire bírja idegekkel az alacsony vízállást, de ezesetben nekünk talán ez a helyzet még jól is jött, merthogy ki kellett próbálni mennyit bírnak az új hajók. 

Amikor láttuk, hogy az Itiwit burkoltan posztolni kezdte packraftjának első fotóit, felcsillant a szemünk. Volt már otthon mindenféle úszóalkalmatosság, felfújható és merev egyaránt, de a női retikül méret eddig kimaradt. Viktor vett ugyan a Bajkál tó környékéről egy Bilutát, de valahogy nem lett szerelem. 

Aztán ahogy forgalomba került, nagyjából elsőként csaptunk le rá a webshopban, nem kis beruházás, de ráfogtunk egy névnapot, és megérte. 

A hajókat helyes kis csomagban hozta a futár. A tatyó egyben a pumpazsák, én, mint bénaszőke is 10 perc alatt simán felfújtam vele a csónakot, de előtte a nyitott zippzáron keresztül belerejtettük a száraz ruhákat, elvégre bőven van benne hely. A lábrésznél elfér két 10 literes vízhatlan zsák, ami kényelmi okokból is jó, ha ott van, lábtámasznak ugyanis tökéletesek. A hajó elejére pedig fel lehet csatolni egy 30 literes zsákot, amiben elfér a víz, az élelem, meg minden hülyeség, amiről a nap végére kiderül, hogy kár volt becsomagolni.

Mindenesetre tényleg kényelmesen érkezéstől számítva 15 perc múlva vízen voltunk.

Elsőre a tavalyi kedvenc pocsolyánk, az Ásás csatorna lett a teszthely, Répcevisnél szálltunk be, ott, ahol rögtön egy kis zúgó van a híd alatt és onnan egészen Bükig mentünk, ahol a szállásunk volt. (itt mondanám, hogy a Birdland villaparkban 4 fős apartmanok vannak baráti áron, sofőrünknek, Gábornak pedig ezúton köszönjük, hogy csak egy kicsit nézett bennünket hülyének a furcsa túra miatt)

Szóval a villanypásztorral őrzött tehenek mellett becsobbantunk, és átverekedtük magunkat 10-15 kilométernyi susnyással, rőzsegáttal és kisebb nagyobb zúgóval tarkított vizen.  

Lehet fintorogni a felfújható cuccokra, de ezek a hajók megintcsak hozták a jó öreg itiwit minőséget. Hiába rángattuk át őket az összes rőzsegáton, mentünk neki szederbokornak és kiálló faágaknak, meg sem kottyant nekik. A három és fél kilós pakkot pedig simán átemeltük mindenen, még egy kukoricáson is átvágtunk velük, pedig akkor már túl voltunk a táv két harmadán és ölni tudtunk volna a fáradtságtól. Ráadásul ahhoz képest, hogy egy szkeg nélküli gumikacsáról van szó, tökéletesen irányítható, és ami nekem szőkenőnek külön fontos, hogy kényelmes az ülése, nem kell egy óra múlva reumatológusért vinnyognom. 

Ha az árát firtatjuk, bőven a piaci átlagár alatt van, és bár ez is komoly összeg, még mindig inkább erre költ az ember, mint háziorvosra... A méreteket tekintve pedig bőven alkalmas egy vadkempinges pakk szállítására, ami szintén jó móka.

Ugyan a  csatornának és a hajóknak is jót tett volna még 20 centi víz, de az csak másnap jött, mi meg nem vagyunk telhetetlenek. Végigeveztük, meg kúsztuk másztuk a távot, legközelebb a Hévíz patakon csorgunk le, elsejétől ugyanis már az is evezhető......