Engem is fiam... mondhatnánk, de tényleg. Az Ipoly minden nap más és más arcát mutatja. Az egyszeri kajakos csak kapkodja a fejét, mint Marika az árleszállításnál, ha nincs résen, gyorsan megvan egy arconcsúszás valamelyik zúgón, vagy rőzsegáton. 

Az Ipoly Grand Prix évek óta remek kihívás, száz kilométer két nap alatt teljesíthető móka, ilyen-olyan túlélőelemekkel, amiket mindenki saját vérmérséklete szerint teljesít. Az első nap inkább akadályokkal tűzdelt, a második kevésbé, de nyilván a száz kilométer az száz kilométer, ezen nincs mit szépíteni...

Ami még szebbé teszi a dolgot, hogy az indulók jól ismerik egymást, sőt a pályát is, mivel a legtöbbjük nem először járt ezen a versenyen. 

Az alaptábor Ipolyvisken van, a pici falu hídja mellett pont elég hely van a sátrak felveréséhez, a mobilkonyhának és még két kemping wc-nek is jutott hely. 

A parton szabályos beszálló van, mint ahogy sok helyen az Ipoly partján, ez a komfort kevés hazai vízpartról mondható el, itt viszont gondoskodtak arról, hogy ne kelljen a sárban küzdeni be és kiszállásnál. 

Cserébe út közben van néhány fincsiség, a rőzsegátak és a duzzasztók miatti átemelések miatt egyáltalán nem egyszerű evezésről van szó. Idéznék az itinerből: 

Kerüléshez egyik oldal szarabb, mint a másik...

És ezt értse mindenki szó szerint... húsz-harminc kilós kajakokat rángatni a sárban, a réten, meg itt-ott, egyáltalán nem vicces...na de a kajakrallynak pont ez a lényege, így a végén mindnki fáradtan, de boldogan vette át az érmeket és az okleveleket....