Rácsúsztunk a vadkemping/bushcraft mizériára, a kajakok ugyan jól pakolhatóak, de nyilván az ember igyekszik minél kevesebb vacakot magával cipelni, így a felszerelés minimalizálását néhány hét alatt művészi szintre emeltük.

Így bármi történik, simán el tudunk indulni 2-3 napos kajakos vadkemping túrákra. Sátor, hálózsák, függőágy és néhány praktikus apróság kell csak. 

Amikor elkezdtük, még javában tél volt, ezért a kertben és egy mátrai kiránduláson teszteltük az addig  tanult/szerzett okosságokat.  

Mit minden ember, mi is zománcos bögrével kezdtük az alapozást. Aztán fára váltottunk, kuksából is lett többféle mintázatú. A könnyű kis faragott ivóbögre azonnal kedvenc lett. Gyorsan beszereztünk egy békebeli viharlámpát, meg egy kotyogós kávéfőzőt, erre építettük fel a mobilkonyhát.

Emellé kempingfejsze és fűrész volt a legfontosabb, utóbbit az egyik evezésnél már nélkülözhetetlenné nyilvánítottuk, amikor hódvárakon kellett magunkat átverekedni. A fejsze/balta kategória viszont lassan gyűjteménnyé válik, kicsi, nagy, egyedi, mindenféle került a sorozatba.

1. Tűzrakás

Az ember egy tűzrakó állat, mindenhol képes magának meleget és fényt varázsolni, a módszereket illetően pedig elképesztő megoldások vannak, amiket érdemes megtanulni.

 Tényleg pofonegyszerűek, a leggyorsabb megoldás például egyetlen farönkből és egy darab drótból készül egy fűrész/fejsze segítségével. A fa hasogatásakor tűzteret kell kialakítani benne (fontos a szellőzés), a darabokat összedrótozni és máris lehet készíteni a főznivalót, esetünkben grillsajtot, ami nem mellesleg brutálfinom.  

Az eggyel kényelmesebb megoldás a bushbox, ami gyakorlatilag egy lapra szerelhető kiskályha. Acél lemezekből készül, zsanérokkal szerelik össze, és egy kis lapos csomagként szállítható, bárhova becsúsztatva a hátizsákba. Kb nulla helyet foglal. Összeszerelve pár perc alatt főzésre alkalmas tüzet lehet benne rakni, nyilván a megfelelő óvatossággal, mert szemöldök nélkül lehet ugyan élni, de sokáig fájdalmas.

Mndenesetre ha minden stimmel, a kis kályha tetején pont 5 perc alatt sül meg a hamburger, tehát 10 perc alatt két embert meg lehet etetni isteni hambival. Ha pedig reggelire van szükség, akkor íme, pár perc alatt ilyen menüt lehet rittyenteni (a tojásokat a húsvétról megmaradt Milka csokitojások kis lila tartójában szállítottuk, jelentem túlélték)

2. Botkenyér

Egy zacskóban magunkkal vitt liszt+só+porélesztő kombót pillanat alatt össze lehet gyúrni kenyértésztává. Kis kelesztés után botra tekerve gyorsan meg lehet sütni. Ahogy a fenti videóban is látszik, egy kempingfazekat oldalra fordítva kész a mini kemence, ha lusta vagy tartani, lehet neki állványt gyártani egy ágból, de tényleg gyorsan megsül, és a végén büszkén menőzhetsz az instagramon a saját erdei kenyérkéddel. 

3. Hússütés

Én abszolút kényelmes vagyok, bepácolva fagyasztom le az útra való ebédet, mire a helyszínre érünk pont kiolvad, lehet sütni. A pácba mustár, méz, fokhagyma, só, bors kerül, és olvasztott vaj zsíradéknak. Ez megy zacsiba, aztán irány a fagyasztó.

Érdemes venni egy összecsukható serpenyőt, tök jó élmény a szabadban sütött pecsenye, mindig csorgó nyállal várjuk az ebédet. Zsíradéknak a vaj a legjobb, nem folyik, nem ken össze mindent, cserébe mindennek isteni íze van, ami benne sül. 

4. Kiegészítők

A húzózáras zacskó mindenre jó. Húst páconi, szárazon tartani a fűszereket (az egyadagos só/bors/cukor/méz/majonéz/ketchup/mustár/citromlé hatalmas kincs) és bármit rendszerezni, amit után tényleg szeretnél megtalálni.

A közepes hűtőtáska kb mindent elnyel, ami főznivaló, ami abba nem fér bele, azt kár betervezni, úgysem fogy el, cipelheted vissza.

Egy kis műanyag vágódeszka nálam mindig van, az befér a hűtőtáska fedelébe, és sokmindenre jó, tehát praktikus. Késből pedig csak kicsi, összecsukható van a pakkban, plusz az evőeszköz. Ezek nem foglalnak sok helyet és könnyűek, nem kell 500 méter után káromkodva vonszolni a pakkot. 

NAGYON FONTOS:

1. Szemetet sehol nem hagyunk. Amit lehet, elégetünk, amit nem, azt egy zacsiban hazahozzuk. 

2. Figyeljetek a tűzgyújtási szabályokra! Jelenleg tilalom van, de ha feloldják, akkor irány a vadon!

 Bonus track: vigyetek magatokkal pálinkát. Ha nem jön össze a tűzrakás, télen az legalább melegít.... nyáron meg csak simán jó...

Van az a bácsi a viccben, akit elvisznek repülni. Aztán mindenre számít, csak egyvalamire nem... na pont így járt a Rábalapátolás mezőnyének egy része, akik a táv felénél a NASA-t megszégyenítő mentőakciót hajtottak végre. Mindjárt lesz róla videó, csak előtte egy kis rizsa.  

Az evezzitthon.hu versenysorozatának Rábalapátolás névre keresztelt állomása elsőre tuti kis túraversenynek tűnt. A csörötneki Akácfa kemping ideális hely volt a rajthoz,  mindenki talált magának egy kis területet, ahol tudott készülődni.  

Rajt kettőkor, a kajakóma és a trópusi hőség ellenére mindenki fitten és üdén pattant hajóra, hogy leevezze a 24 kilométeres távot.  A cukinak tűnő kanyarokkal tűzdelt pálya azonban sok helyen volt embert próbáló, sodrások és örvények nehezítették a haladást, így nem ment minden zökkenőmentesen. Különösen, amikor egy rőzsegátnál több hajó borult, sőt, a szintén pórul járt Szabó Zsoltot a többiek mentették ki a vízből. Az akcióról készült fedélzeti kamera felvételt itt nézhetitek meg (1:04:10-nél van a mentés): 

A videót elnézve az ember elkezdi tervezni a tenyerére tetovált feliratot: KÖTÉL ÉS KARABINER MINDIG LEGYEN NÁLAD!!!  A verseny mindenesetre nagyon jó hangulatú volt, így nem csoda, hogy a végén sokan egyből a következő megmérettetésre kezdtek készülni.

 Ami szombaton, a Ráckevei-Duna Beevezés lesz, az itt látható pályán. 

A Balaton-átevezésig pedig már csak egy hét van, ne felejtsetek el nevezni, vasárnapig még simán lehet :)

Bónuszként pedig itt van Bujtás Gábor fedélzeti kamerájának felvétele, popcornt és citromos sört javaslunk hozzá... 

Evezz száz kilométert két nap alatt! Aha, köszi. Így indultunk neki tavaly, a Depo-Z két napos versenyének.

Az embert mindenféle komfortzónájából kimozdító 48 órás sátorozós, szúnyogcsapkodós, hódváras-torlaszos őrület végül annyira bejött, hogy a tavalyi csapat jelentős része idén is rajthoz állt.

A határfolyónak számító Ipoly evezhetősége az elmúlt hónapokban jórészt a járványügyi szabályokon múlt és nem a hódokon, vagy a vízálláson. Így a nyitás után rögtön sorra jöttek a versenyek. Az Ipoly Grand Prix-re már csak azért is érdemes benevezni, mert utána a néhány napos "jajb@szkinemtudokmennifájahátamsajogalapockám" érzés garantált, hanem a büszkeség is. Az összes nagyszájú laposra foghatja, száz kilométert leevezni nagyon menő teljesítmény. 

Csak hogy érezzétek a hangulatot, készítettünk két videót, amin az első nap egy-egy szakasza látható hátsó kameraállásból. Viktor hajója első napon egy Itiwit X500 volt(igen, lehet hujjogni, a felfújható cucc megint jól bírta a kiképzést, pedig az első öt percben Viktor arccal felszántotta az Ipoly alját...) a második napon pedig egy Roto Buran Weekend volt a járgány, azt nem dokumentáltuk, kb mindenki látott már olyat. A második videón 7:45-nél a világ legjobb fej szomszédja, aki Cser Zolinak sörutánpótlással kedveskedett a hídon...

 A versenyről több csatorna is beszámolt, az evezőket mindenütt nagyon kedvesen fogadták (különösen az ipolyviski kocsmában :D) és minden fáradtság és fájdalom ellenére mindenki teljesítette a szintidőt, így kb már most borítékolni lehet, hogy egy év múlva újra összejön a csapat...

 Nem igaz, hogy a járvány csupa rosszat hozott magával. Az emberek nagy része újragondolta az életét, szakított a stresszel és megbarátkozott az úgynevezett "slow living " fogalmával. Az otthoni munka, a home office megtanította a kényelem fontosságát, a távolsátartás pedig azt, hogy nagyobb társaság nélkül is lehet nyaralni, kikapcsolódni. Rengetegen kezdtek újra kirándulni, túrázni és persze evezni. 

A Facebook-on tagjai vagyunk jónéhány vízitúra közösségnek. Az egyik brit csoport posztjaiból az derült ki, hogy annyian kezdtek evezni a karantén miatt, hogy sok helyen hiánycikkek lettek a felfújható kajakok. Cserébe ugyanezek a közösségek ontották magukból a hasznosabbnál hasznosabb túraleírásokat, fotókat, videókat. Tagjai egymást segítették abban, hogy mindannyian megismerhessék az összes környékbeli patakot, folyócskát, vagy evezhető csatornát, illetve a helyi szabályokat, túraviszonyokat.

Volt, aki Tokioból küldött fotókat és videót a sup túrájáról, de láttunk skót vagy éppen olasz útleírást is, még egy ok, hogy az ember belevágjon az evezésbe.

Az pedig általános volt, hogy a felfújható kajakot már az előszobában kipróbálták. Lelkes családok pózoltak frissen vásárolt hajójukban a cipősszekrény, vagy az ebédlőasztal előtt, sőt a napokban került fel egy fotó, amin azt posztolta egy család, hogy a hajójuk színéhez vettek autót. 

Ezzel együtt a túrázás és a kempingezés is népszerű lett. Így nem csoda hogy a kereskedők meglovagolták a témát. Számtalan jópofa és menő megoldás született arra, hogy kis pakkban hordható kempingcuccokkal béllelhessük ki  kajakokat.  Sorolhatnánk jó néhány márkát, a NatureHike-ot és a Decathlont már szinte unásig ismételgetjük, a legnagyobb meglepetést mégis a Zara Home hozta: lapraszerelhető kempingtűzhellyel, kislábossal, mindenféle menő kiegészítővel készült a szezonra.  

 Szóval hiába van vége a járványnak, érdemes ragaszkodni a jól bevált nem rohanós, tömeget elkerülős, természetközeli élményekhez. A saját sütésű hamburger, a kotyogósban öt perc alatt rittyentett kávé pedig csak dob egyet a kirándulás hangulatán. A szúnyogokról pedig ne feledkezzetek meg, a kis rohadékok mindig utat törnek maguknak....

 
Egy-egy árhullám a Dunán sok evezős szívét megdobogtatja, hisz ilyenkor az ártéri erdőkben olyan helyekre juthatunk el, amik az év nagy részében szárazon, vagy nem megközelíthető helyeken vannak. Így volt ez május végén is, bár az előjelzett vízszint többet sejtetett, lehetőség adódott bőven. 

A pünkösdi hosszúhétvége utolsó napján kicsit aggódva indultam Baja felé, a közösségi oldalakon azt láttam, hogy a fél országnak feltűnt a szerencsés csillagzat – mi lesz, ha már egy gyufaszálat sem lehet a gemenci erdőbe bedobni?
És valóban, Baja-Dunafürdőn a parton már hegyekben álltak a kenuk, kajakok. Egyéni és szervezett túrázók készülődtek vízre szállni. Azért nem olyan kicsi ez az erdő, gondoltam magamban, ha ők jobbra, akkor én balra, mindenkinek jut valami látnivaló. 

Szemrevételezés után visszabattyogtam az autóhoz, majd betértem a régi kedves ismerősökhöz a Fekete Gólya Pihenőházba. Julcsi, a házigazda, egyből szívélyesen meginvitált egy jéghideg kávéra. Mindig figyelmes, tudja, hogy így szeretem. Komótosan összepakoltam, felkötöztem a kajakot a kiskocsira és irány a part. Még mindig tömeg, átfurakodtam rajtuk, és gyorsan vízre szálltam. Itt már nyugodtan elő tudtam kapni a térképet, hogy kitaláljam az útvonalat. 

 
Nagyfa, azaz a Pörbölyi Titán. Magyarország legnagyobb fája, ráadásul most megközelíthető kajakkal. Kötelező látnivaló. A nagy Duna felé fordultam és már lapátoltam is lefelé. A sarkantyúk, a strand most mind víz alatt voltak, csak a limányokból lehetett sejteni mi lapul alattam. 

 
A Titán a Móric-Duna partján található, ez az ág csak megfelelő vízállás esetén járható kényelmesen. A bejárata nem túl feltűnő, figyelni kell. A jobb parton, mintegy három és fél kilométer után meg is leltem. Még sosem jártam a Gemenci erdő ezen részén korábban, nyugodt, néhány fatorlasz és gázló van benne, azonban az áradás a torlaszokat megnyitotta, a gázlókon a lapáttal sem értem el a meder alját. 
A Nagyfát a vízről könnyű megtalálni, látszik az információs tábla a hajóból. Alatta is, és felette is könnyű kiszállóhely van, 15-20 méter séta után már meg is érkezünk az óriáshoz. Padok is vannak körülötte, aki hoz elemózsiát, kényelmesen el tud nyammogni. 

 
Miután kipihenve, feltöltődve tovább indultam, madárcsicsergéssel kísérve csorogtam végig a Móric-Dunán. Az alsó kijárata kicsit labirintusos, több ága van, ám a legtöbb tele volt uszadékkal. A sportértéket az áradó Dunán történő felfelé evezés adta meg, de ilyen ez, ha az ember folyásnak lefelé indul. 

 üdvözlettel:

Bujtás Gábor

 A nádasokban való dzsindzsázást a túrakajakosok vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. El lehet jutni olyan vízfelületekre, amiket normál vízi közlekedési útvonalon nem tudnánk megközelíteni. Ez az előnye. Hátránya, hogy nagyon könnyen el lehet tévedni, így gps nyomrögzítő ajánlott, emellett szúr, vág, nyáron szúnyogok millióit lehet felkelteni még a tűző napon is, ha a levelek közé hajtunk.

Hazánk második legnagyobb taván, a Tisza-tavon ehhez minden lehetőség adott, rengeteg tó van a tóban. Régóta foglalkoztatott a kérdés, hogy a Poroszlói-medence nádasai, szigetei között lehet-e találni egy olyan kört, amivel a lehető legtöbb vízfelület meglátogatható. Nos, megválaszolom még az elején, biztosan, csak én nem leltem meg.

Hétközben nem ígértek túl jó időt sehova szombatra, aztán pénteken úgy tűnt, hogy a keleti országrészbe ér legkésőbb a szokásos májusi monszun. Szombat reggel gyors pakolás, aztán irány az M3-as. Több kajakost is láttam szembe jönni, intettem nekik, ők vissza, valószínűleg a Duna beevezésre tartottak.

A poroszlói strandot választottam a túra kiindulási pontjának, könnyen megközelíthető, a parkolója ugyan fizetős, de csak a töltésen kell áthurcolni a kajakot. Mivel eredendően felfedező evezésre jöttem, egyből az Eger-patak medrébe lapátoltam és észak felé indultam. A terv az volt, hogy még a 33-as út hídja előtti nádasban van-e átjáró a Gólyaorri kubikok felé. A térképeket tanulmányozva a nádasban két útvonalnak is lennie kell, amik aztán eltűnnek a fák alatt. A nádas még friss volt, tán még méterre sem nőtt meg a tavasszal, ellenben nagyon sűrű. Az első bejáratot nem találtam meg (utólag kiderült, ott ipszilonoztam előtte), így tovább evezve párszáz métert kerestem a második bejáratot. Nem igazán nevezném határozott nyiladéknak:

Az öt méteres kajaktest nem igazán idevaló. Nem könnyű követni az út vonalvezetését, és ha ki kellett volna tolatni, na az még reménytelenebb lett volna. De pár perc kepesztés után egy gyönyörű helyre érkeztem meg. Jobbról fasor, balról a nádas, a vízen pedig hattyúk veszekedtek, kergették egymást. Gyönyörű, látványos, de egyben félelmetes provokációkat folytattak egymással. Nem igazán foglalkoztak velem, csak kakaskodtak egymással.

A kérdés, hogy a fasor túloldalára át lehet-e jutni, lehetőleg átemelés nélkül? Nem sikerült. A nyílt vízfelület végén még van tovább, de tele volt uszadékfával, komoly elszántság és rengeteg idő kellett volna a tovább haladáshoz. Ha már vissza kell fordulni, elmentem megnézni azt a nyiladékot, amit kívülről nem találtam meg. Erről az oldalról autópályának tűnt, csak a nádasban minden olyan egyforma. Egy uszadékfán átugratva pikk-pakk kijutottam.

Hogy a kubikokhoz bejussak, vissza kellett evezni a Poroszlói-Kis-Tisza medrébe. A hatból ötöt sikerült is bejárni – a tájékozódás itt is nehezen ment, bár itt már bőven méter feletti nyiladékok voltak, köszönhetően a motorhajtású ladikoknak. Sok horgászhely van a parton is, élvén a lehetőséggel, tartottam egy rövid pihenőt, ebédszünetet.

Következő cél a Duhogó nevű tó, ha a kubikokból kievezve balra fordulunk, kb. 50 méter múlva el is érjük az odavezető ág bejáratát a szemközti oldalon.

A természet már bőven éledezett, de inkább a bozótos uralta az ágrendszert, itt a nádas még nagyon csenevész volt – no de majd ősszel… �

A Duhogóra árnyas fasor alatt lehet bejutni, kényelmesen, a turista rocsók karbantartják a medret. Csendes és vadregényes. A tóról ugyanott tudunk kimenni, ahol bejöttünk, azonban, ha kiértünk a fák alól, fordulhatunk balra is, a nádasban az ösvény ugyanúgy a Kis-Tiszára visz minket, ahol Poroszló felé indultam vissza.

Egy bő kilométer evezés után a bal oldalon útjelző tábla és leágazás: Porong tava. Ismét egy kis csatorna a fák között. A tavon egy kis előre evezés után jobbra található egy nagy nyiladék, 150-200 méter nádfalak közötti haladás után át lehet érni az Ispán tavára. Egy nagyobb és kevésbé benőtt tavacska ez. Eddigi túráimon eddig jutottam csak, innentől megint keresgéltem a nádfal mentén. Sűrű a növényzet, a járat csak akkor tűnik fel, ha pont merőlegesen látok bele, de meglett.

Még a nyílt vízen voltam, mikor egyre erősebb lett a madarak zsivaja, de amint befordultam a keskeny átjáróba, megéledt körülöttem a természet. Gázlómadarak százai nyüzsögtek az út mentén, sokszor csak pár méterre tőlem. Annyira meglepő és megfoghatatlan volt az egész, hogy még a fényképezőt is elfelejtettem elővenni, megélni kellett az egészet.

3-400 méter dzsungeltúra után kiértem a Gaznyilas nevű tóra. Még kora tavasz van, de már lehetett látni, hogy sűrűsödik a vízinövényzet, ha a túrázók és a horgászok nem járják ki, akkor itt nem biztos, hogy nyáron tovább lehet majd haladni. Felhúztam a kormányt, és átvágtam a nyílt víz felé. A sok kis tó után most már kilométeres mértékben lehetett szabad vízfelületet látni. Dél felé haladva, a Csapói Holt-Tiszánál örömmel vettem észre, hogy újra van kilátó. Két éve már nagyon rossz állapotban volt a régi, tavaly el is bontották. Kiszálltam a stégre, hogy megnézzem az újat, de még lezárt építési terület volt, maradt a vízről fotózás.

Rövid nyújtózás, majd vissza a kajakba. A kilátó szigetét óramutató járása szerint kerülve átjutottam Poroszlói-medence legnagyobb nyílt felületére. Bő kilométer lapátolás után a nádasban egy sok kanyarral megáldott átjáró, nem keskeny, de a kanyarok egy fordulékonyabb, rövidebb hajóért sírtak. Lehet gyakorolni a technikai evezést. Az átjáró után ismét a Kis-Tiszán találtam magam. Elfogyott a vizem is, ideje hazaevezni. A Kis-Tiszán észak felé kanyarogtam, míg el nem értem az Eger-patakot, ezen tovább indulva hamarosan elértem az utolsó tervezett kis tavat. Innen a strand már csak egy kis örömevezésnyire volt.

Kikötés, elpakolás, átöltözés, indulás haza. Épp időben, megérkeztek keletre is a viharfelhők. Több felhőszakadás segített megoldani a hajómosást, így ha belülről nem is, de kívülről csillogva várja a következő kalandot.

Teljes kört segítő átjárót ugyan nem találtam, de tizenkét kis tavat sikerült felfűzni az útvonalra, megérte.

Üdvözlettel: Bujtás Gábor

Mit csinálj hétvégén, ha a párod nem ér rá?

Erre biztosan mindenki több választ tudna mondani csípőből, első körben a friss terasznyitás miatt valószínűleg az első öt legtöbb szavazatot kapott lehetőségből három fröccsözés és kettő sörözés. 

Ennél azonban egy sokkal jobb programlehetőség is adódott, Rába 100 - kint lenni a természetben, evezni egy jót, csodálni az élővilágot. A vízit… vízalattit…

Hosszú évek óta visszatérő rendezvény a Rábán szervezett 100 km-es teljesítménytúra. A Rába amúgy is a szívem csücske, holtversenyben az Ipoly folyóval. Szóval nem kellett kétszer mondania a kardiológusnak a covid fertőzés után, hogy egyelőre semmi nyoma posztcovid traumának, már csak az járt a fejemben, hogy milyen felszereléssel, milyen hadtáppal induljak neki a megmérettetésnek.

Bár a márciusi három hét kényszerfetrengés óta nem ültem kajakban, úgy gondoltam olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Ha a szokásos 40km-es edzőköröm bármikor megy, akkor csak felszorzom fejben két és féllel, és kész is. 

Maga a túrának az útvonala a Rába legszebb részét érinti, vadregényes, nincs kétszáz méter egyenes benne, folyamatosan gépészkedni kell, fűzni a kanyarokat egymás után. Az indulópont Csörötneken a kemping mellett van, befutó az ikervári gátnál. 100 km gyorsan megvan, már ha sok a víz és visz az ár. A rajt előtti héten elég szegényes volt a vízállásjelentésben leírt mennyiség, de szerencsére pénteken egész nap esett az eső. Szombatra ez a plusz 10-13 centiméter annyira jótékony hatással volt a haladásra, hogy gyakorlatilag megfeneklés nélkül le lehetett nyomni a távot.

A beígért jó idő óvatlanná tett, indulás ellőtt visszaakasztottam a szárazruhát a szögre, ugyanígy a fenékpumpát és a tartalék ruhákat is. A hajnali start 0 fok körül történt, a hajókra az éjszakai pára még rá volt fagyva. Mivel a Rába elég sok izgalmas kanyart tartogat, sikerült is belefutnom kb. negyedóra után egy, a felszín alatt meglapult fába. Borulás, gyors fürdés, egy kis úszás, aztán jöhetett a víz kiürítése. Remek kezdet, gondoltam magamban. Később aztán kiderült, nem csak én voltam lelkes vízivilágkutató, szép lassan kialakult egy búvárosztag. A reggeli ködös idő lassan szakadozott fel, az egész napra rányomta rendesen a bélyegét a didergés. Olyannyira, hogy néha még a feladás gondolatával is kacérkodtam, de aztán a napsütésben tartottam egy közel egy órás pihenőt, kiteregettem az összes ruhát, a kajakot. Gondolataimat rendbe szedve aztán visszaültem a nyeregbe, s immáron átmelegedve, újra szeltem a habokat.

A Rába 100 nem verseny, hanem teljesítménytúra. Nincsenek helyezettek, szintidő van. De ha nem most ültél elsőre hajóba, akkor kis felkészüléssel könnyen teljesíthető. És hatalmas élmény. Érdemes csapatokba verődve együtt evezni, ez segíthet tartani a tempót, valamit több szem többet lát alapon könnyebb a víz alatti tankcsapdák kiszúrása is. Ugyanakkor, ha valaki saját tempót szeret evezni, akár órákra is teljesen egyedül tud maradni e csodás folyón. Két frissítőpont is van az etapon, a 40. kilométernél – én itt nem szoktam kiszállni, mert még tart a lendület, valamint a 75. kilométernél. Itt töltöttem el a szárítkozós, újrabútolós pihenőidőt. 

Egy kötelező átemelés van, a körmendi gátnál. Ilyen kis víznél a bal parton ez könnyen kivitelezhető. Fakultatív átemelés bárhol lehet, a Rába folyamatosan pusztítja és építi a kanyarulatait, ez sajnos azzal jár, hogy fákat dönt be – jellemzően keresztbe a mederbe. A hódokról ne is beszéljünk… Szerencsére idén semmilyen torlasz nem nehezítette a túrát.

A folyó majdnem végig segít minket a haladásban, viszont a két duzzasztó elég rendesem megállítja a vizet. A Körmend előtti pár kilométert még meghúzza az ember, mert még bőven van kraft, de a cél előtti 4-5 kilométernyi állóvíz már gyilkos tud lenni. De ez is része a kihívásnak.

Szóval, ha jövő május elején nincs programod, találkozzunk a rajtnál!

 Üdvözlettel: Bujtás Gábor

Azt már tudjuk, hogy nagyjából ez az év megint megy a kukába, utazni csak oltással, teszttel, stb, de nagy ez az ország, és rengeteg a víz.  Úgyhogy érdemes listát írni azokról a helyekről, ahova be lehet cuppantani a kajakot és már lehet is nyaralgatni békében, nyugalomban. 

Lesz nemsokára egy sátorozós poszt is, de előtte itt egy remek hely, méghozzá a Körös, ami tökéletes az egynapos kajakozáshoz.

Az inulópont a Körös-toroki strand, ahol kényelmesen lehet parkolni, van pár remek büfé, így kajaügyileg is fel lehet készülni a kirándulásra. Ráadásul ha több napos túrát tervez az ember (és nincs éppen ezt tiltó korlátozás), helyes kis nyaralókat lehet bérelni a parton. Innen indulva türelem és kitartás kérdése, hogy meddig evez  az ember. Mivel nekünk csak egy délutánunk volt a helyre, a Bökényi kőhajóig jutottunk. 

 Koronavírus ide vagy oda, jó kis évünk volt. A kajakozást karanténszülte sportnak tekintettük. Úgy voltunk vele, hogy a vízen aztán abszolút be lehet tartani a szociális távolságot, a lassú csordogálás pedig pont jó pihenő lesz.  Így gyakorlatilag csak a szabadnapjaink száma korlátozta le, hogy hány patakot, csatornát, folyót, tavat eveztünk keresztül-kasul. 

Kedvenc helyet választani szinte lehetetlen, A Köröstől a Balatonig mindenütt találtunk olyan zugot, ahova szívesen visszamennénk, akár kajakkal, akár deszkával jó kis kaland lenne újra. Ráadásul mostmár hivatalosan el lehet kezdeni a visszaszámolást a nyári szezonig, listát írni az uticélokról, hogy aztán minden beleférjen a néhány hónapos szezonba. A 2020-as évből nekünk is van még jó pár túra, amik feltöltésre várnak, a következő hetekben sok-sok ötlettel jövünk, hogy ne unatkozzatok otthon, amikor hasznosan is el lehet tölteni az időt :P 

Az biztos, hogy a korlátozások után azonnal hasítunk Hévízre, az első hosszabb túránk helyszínére, de addig is itt egy kis összefoglaló a holevezzek.hu első évéről. 

 Ez pedig az extra videó év végére, kajaktúra egy ITIWIT X500 fedélzetén Balatonföldvártól Szántódig.  

Legyen pont olyan az új év, amilyennek szeretnétek!