Egy-egy árhullám a Dunán sok evezős szívét megdobogtatja, hisz ilyenkor az ártéri erdőkben olyan helyekre juthatunk el, amik az év nagy részében szárazon, vagy nem megközelíthető helyeken vannak. Így volt ez május végén is, bár az előjelzett vízszint többet sejtetett, lehetőség adódott bőven. 

A pünkösdi hosszúhétvége utolsó napján kicsit aggódva indultam Baja felé, a közösségi oldalakon azt láttam, hogy a fél országnak feltűnt a szerencsés csillagzat – mi lesz, ha már egy gyufaszálat sem lehet a gemenci erdőbe bedobni?
És valóban, Baja-Dunafürdőn a parton már hegyekben álltak a kenuk, kajakok. Egyéni és szervezett túrázók készülődtek vízre szállni. Azért nem olyan kicsi ez az erdő, gondoltam magamban, ha ők jobbra, akkor én balra, mindenkinek jut valami látnivaló. 

Szemrevételezés után visszabattyogtam az autóhoz, majd betértem a régi kedves ismerősökhöz a Fekete Gólya Pihenőházba. Julcsi, a házigazda, egyből szívélyesen meginvitált egy jéghideg kávéra. Mindig figyelmes, tudja, hogy így szeretem. Komótosan összepakoltam, felkötöztem a kajakot a kiskocsira és irány a part. Még mindig tömeg, átfurakodtam rajtuk, és gyorsan vízre szálltam. Itt már nyugodtan elő tudtam kapni a térképet, hogy kitaláljam az útvonalat. 

 
Nagyfa, azaz a Pörbölyi Titán. Magyarország legnagyobb fája, ráadásul most megközelíthető kajakkal. Kötelező látnivaló. A nagy Duna felé fordultam és már lapátoltam is lefelé. A sarkantyúk, a strand most mind víz alatt voltak, csak a limányokból lehetett sejteni mi lapul alattam. 

 
A Titán a Móric-Duna partján található, ez az ág csak megfelelő vízállás esetén járható kényelmesen. A bejárata nem túl feltűnő, figyelni kell. A jobb parton, mintegy három és fél kilométer után meg is leltem. Még sosem jártam a Gemenci erdő ezen részén korábban, nyugodt, néhány fatorlasz és gázló van benne, azonban az áradás a torlaszokat megnyitotta, a gázlókon a lapáttal sem értem el a meder alját. 
A Nagyfát a vízről könnyű megtalálni, látszik az információs tábla a hajóból. Alatta is, és felette is könnyű kiszállóhely van, 15-20 méter séta után már meg is érkezünk az óriáshoz. Padok is vannak körülötte, aki hoz elemózsiát, kényelmesen el tud nyammogni. 

 
Miután kipihenve, feltöltődve tovább indultam, madárcsicsergéssel kísérve csorogtam végig a Móric-Dunán. Az alsó kijárata kicsit labirintusos, több ága van, ám a legtöbb tele volt uszadékkal. A sportértéket az áradó Dunán történő felfelé evezés adta meg, de ilyen ez, ha az ember folyásnak lefelé indul. 

 üdvözlettel:

Bujtás Gábor

 A nádasokban való dzsindzsázást a túrakajakosok vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. El lehet jutni olyan vízfelületekre, amiket normál vízi közlekedési útvonalon nem tudnánk megközelíteni. Ez az előnye. Hátránya, hogy nagyon könnyen el lehet tévedni, így gps nyomrögzítő ajánlott, emellett szúr, vág, nyáron szúnyogok millióit lehet felkelteni még a tűző napon is, ha a levelek közé hajtunk.

Hazánk második legnagyobb taván, a Tisza-tavon ehhez minden lehetőség adott, rengeteg tó van a tóban. Régóta foglalkoztatott a kérdés, hogy a Poroszlói-medence nádasai, szigetei között lehet-e találni egy olyan kört, amivel a lehető legtöbb vízfelület meglátogatható. Nos, megválaszolom még az elején, biztosan, csak én nem leltem meg.

Hétközben nem ígértek túl jó időt sehova szombatra, aztán pénteken úgy tűnt, hogy a keleti országrészbe ér legkésőbb a szokásos májusi monszun. Szombat reggel gyors pakolás, aztán irány az M3-as. Több kajakost is láttam szembe jönni, intettem nekik, ők vissza, valószínűleg a Duna beevezésre tartottak.

A poroszlói strandot választottam a túra kiindulási pontjának, könnyen megközelíthető, a parkolója ugyan fizetős, de csak a töltésen kell áthurcolni a kajakot. Mivel eredendően felfedező evezésre jöttem, egyből az Eger-patak medrébe lapátoltam és észak felé indultam. A terv az volt, hogy még a 33-as út hídja előtti nádasban van-e átjáró a Gólyaorri kubikok felé. A térképeket tanulmányozva a nádasban két útvonalnak is lennie kell, amik aztán eltűnnek a fák alatt. A nádas még friss volt, tán még méterre sem nőtt meg a tavasszal, ellenben nagyon sűrű. Az első bejáratot nem találtam meg (utólag kiderült, ott ipszilonoztam előtte), így tovább evezve párszáz métert kerestem a második bejáratot. Nem igazán nevezném határozott nyiladéknak:

Az öt méteres kajaktest nem igazán idevaló. Nem könnyű követni az út vonalvezetését, és ha ki kellett volna tolatni, na az még reménytelenebb lett volna. De pár perc kepesztés után egy gyönyörű helyre érkeztem meg. Jobbról fasor, balról a nádas, a vízen pedig hattyúk veszekedtek, kergették egymást. Gyönyörű, látványos, de egyben félelmetes provokációkat folytattak egymással. Nem igazán foglalkoztak velem, csak kakaskodtak egymással.

A kérdés, hogy a fasor túloldalára át lehet-e jutni, lehetőleg átemelés nélkül? Nem sikerült. A nyílt vízfelület végén még van tovább, de tele volt uszadékfával, komoly elszántság és rengeteg idő kellett volna a tovább haladáshoz. Ha már vissza kell fordulni, elmentem megnézni azt a nyiladékot, amit kívülről nem találtam meg. Erről az oldalról autópályának tűnt, csak a nádasban minden olyan egyforma. Egy uszadékfán átugratva pikk-pakk kijutottam.

Hogy a kubikokhoz bejussak, vissza kellett evezni a Poroszlói-Kis-Tisza medrébe. A hatból ötöt sikerült is bejárni – a tájékozódás itt is nehezen ment, bár itt már bőven méter feletti nyiladékok voltak, köszönhetően a motorhajtású ladikoknak. Sok horgászhely van a parton is, élvén a lehetőséggel, tartottam egy rövid pihenőt, ebédszünetet.

Következő cél a Duhogó nevű tó, ha a kubikokból kievezve balra fordulunk, kb. 50 méter múlva el is érjük az odavezető ág bejáratát a szemközti oldalon.

A természet már bőven éledezett, de inkább a bozótos uralta az ágrendszert, itt a nádas még nagyon csenevész volt – no de majd ősszel… �

A Duhogóra árnyas fasor alatt lehet bejutni, kényelmesen, a turista rocsók karbantartják a medret. Csendes és vadregényes. A tóról ugyanott tudunk kimenni, ahol bejöttünk, azonban, ha kiértünk a fák alól, fordulhatunk balra is, a nádasban az ösvény ugyanúgy a Kis-Tiszára visz minket, ahol Poroszló felé indultam vissza.

Egy bő kilométer evezés után a bal oldalon útjelző tábla és leágazás: Porong tava. Ismét egy kis csatorna a fák között. A tavon egy kis előre evezés után jobbra található egy nagy nyiladék, 150-200 méter nádfalak közötti haladás után át lehet érni az Ispán tavára. Egy nagyobb és kevésbé benőtt tavacska ez. Eddigi túráimon eddig jutottam csak, innentől megint keresgéltem a nádfal mentén. Sűrű a növényzet, a járat csak akkor tűnik fel, ha pont merőlegesen látok bele, de meglett.

Még a nyílt vízen voltam, mikor egyre erősebb lett a madarak zsivaja, de amint befordultam a keskeny átjáróba, megéledt körülöttem a természet. Gázlómadarak százai nyüzsögtek az út mentén, sokszor csak pár méterre tőlem. Annyira meglepő és megfoghatatlan volt az egész, hogy még a fényképezőt is elfelejtettem elővenni, megélni kellett az egészet.

3-400 méter dzsungeltúra után kiértem a Gaznyilas nevű tóra. Még kora tavasz van, de már lehetett látni, hogy sűrűsödik a vízinövényzet, ha a túrázók és a horgászok nem járják ki, akkor itt nem biztos, hogy nyáron tovább lehet majd haladni. Felhúztam a kormányt, és átvágtam a nyílt víz felé. A sok kis tó után most már kilométeres mértékben lehetett szabad vízfelületet látni. Dél felé haladva, a Csapói Holt-Tiszánál örömmel vettem észre, hogy újra van kilátó. Két éve már nagyon rossz állapotban volt a régi, tavaly el is bontották. Kiszálltam a stégre, hogy megnézzem az újat, de még lezárt építési terület volt, maradt a vízről fotózás.

Rövid nyújtózás, majd vissza a kajakba. A kilátó szigetét óramutató járása szerint kerülve átjutottam Poroszlói-medence legnagyobb nyílt felületére. Bő kilométer lapátolás után a nádasban egy sok kanyarral megáldott átjáró, nem keskeny, de a kanyarok egy fordulékonyabb, rövidebb hajóért sírtak. Lehet gyakorolni a technikai evezést. Az átjáró után ismét a Kis-Tiszán találtam magam. Elfogyott a vizem is, ideje hazaevezni. A Kis-Tiszán észak felé kanyarogtam, míg el nem értem az Eger-patakot, ezen tovább indulva hamarosan elértem az utolsó tervezett kis tavat. Innen a strand már csak egy kis örömevezésnyire volt.

Kikötés, elpakolás, átöltözés, indulás haza. Épp időben, megérkeztek keletre is a viharfelhők. Több felhőszakadás segített megoldani a hajómosást, így ha belülről nem is, de kívülről csillogva várja a következő kalandot.

Teljes kört segítő átjárót ugyan nem találtam, de tizenkét kis tavat sikerült felfűzni az útvonalra, megérte.

Üdvözlettel: Bujtás Gábor

Mit csinálj hétvégén, ha a párod nem ér rá?

Erre biztosan mindenki több választ tudna mondani csípőből, első körben a friss terasznyitás miatt valószínűleg az első öt legtöbb szavazatot kapott lehetőségből három fröccsözés és kettő sörözés. 

Ennél azonban egy sokkal jobb programlehetőség is adódott, Rába 100 - kint lenni a természetben, evezni egy jót, csodálni az élővilágot. A vízit… vízalattit…

Hosszú évek óta visszatérő rendezvény a Rábán szervezett 100 km-es teljesítménytúra. A Rába amúgy is a szívem csücske, holtversenyben az Ipoly folyóval. Szóval nem kellett kétszer mondania a kardiológusnak a covid fertőzés után, hogy egyelőre semmi nyoma posztcovid traumának, már csak az járt a fejemben, hogy milyen felszereléssel, milyen hadtáppal induljak neki a megmérettetésnek.

Bár a márciusi három hét kényszerfetrengés óta nem ültem kajakban, úgy gondoltam olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Ha a szokásos 40km-es edzőköröm bármikor megy, akkor csak felszorzom fejben két és féllel, és kész is. 

Maga a túrának az útvonala a Rába legszebb részét érinti, vadregényes, nincs kétszáz méter egyenes benne, folyamatosan gépészkedni kell, fűzni a kanyarokat egymás után. Az indulópont Csörötneken a kemping mellett van, befutó az ikervári gátnál. 100 km gyorsan megvan, már ha sok a víz és visz az ár. A rajt előtti héten elég szegényes volt a vízállásjelentésben leírt mennyiség, de szerencsére pénteken egész nap esett az eső. Szombatra ez a plusz 10-13 centiméter annyira jótékony hatással volt a haladásra, hogy gyakorlatilag megfeneklés nélkül le lehetett nyomni a távot.

A beígért jó idő óvatlanná tett, indulás ellőtt visszaakasztottam a szárazruhát a szögre, ugyanígy a fenékpumpát és a tartalék ruhákat is. A hajnali start 0 fok körül történt, a hajókra az éjszakai pára még rá volt fagyva. Mivel a Rába elég sok izgalmas kanyart tartogat, sikerült is belefutnom kb. negyedóra után egy, a felszín alatt meglapult fába. Borulás, gyors fürdés, egy kis úszás, aztán jöhetett a víz kiürítése. Remek kezdet, gondoltam magamban. Később aztán kiderült, nem csak én voltam lelkes vízivilágkutató, szép lassan kialakult egy búvárosztag. A reggeli ködös idő lassan szakadozott fel, az egész napra rányomta rendesen a bélyegét a didergés. Olyannyira, hogy néha még a feladás gondolatával is kacérkodtam, de aztán a napsütésben tartottam egy közel egy órás pihenőt, kiteregettem az összes ruhát, a kajakot. Gondolataimat rendbe szedve aztán visszaültem a nyeregbe, s immáron átmelegedve, újra szeltem a habokat.

A Rába 100 nem verseny, hanem teljesítménytúra. Nincsenek helyezettek, szintidő van. De ha nem most ültél elsőre hajóba, akkor kis felkészüléssel könnyen teljesíthető. És hatalmas élmény. Érdemes csapatokba verődve együtt evezni, ez segíthet tartani a tempót, valamit több szem többet lát alapon könnyebb a víz alatti tankcsapdák kiszúrása is. Ugyanakkor, ha valaki saját tempót szeret evezni, akár órákra is teljesen egyedül tud maradni e csodás folyón. Két frissítőpont is van az etapon, a 40. kilométernél – én itt nem szoktam kiszállni, mert még tart a lendület, valamint a 75. kilométernél. Itt töltöttem el a szárítkozós, újrabútolós pihenőidőt. 

Egy kötelező átemelés van, a körmendi gátnál. Ilyen kis víznél a bal parton ez könnyen kivitelezhető. Fakultatív átemelés bárhol lehet, a Rába folyamatosan pusztítja és építi a kanyarulatait, ez sajnos azzal jár, hogy fákat dönt be – jellemzően keresztbe a mederbe. A hódokról ne is beszéljünk… Szerencsére idén semmilyen torlasz nem nehezítette a túrát.

A folyó majdnem végig segít minket a haladásban, viszont a két duzzasztó elég rendesem megállítja a vizet. A Körmend előtti pár kilométert még meghúzza az ember, mert még bőven van kraft, de a cél előtti 4-5 kilométernyi állóvíz már gyilkos tud lenni. De ez is része a kihívásnak.

Szóval, ha jövő május elején nincs programod, találkozzunk a rajtnál!

 Üdvözlettel: Bujtás Gábor

Azt már tudjuk, hogy nagyjából ez az év megint megy a kukába, utazni csak oltással, teszttel, stb, de nagy ez az ország, és rengeteg a víz.  Úgyhogy érdemes listát írni azokról a helyekről, ahova be lehet cuppantani a kajakot és már lehet is nyaralgatni békében, nyugalomban. 

Lesz nemsokára egy sátorozós poszt is, de előtte itt egy remek hely, méghozzá a Körös, ami tökéletes az egynapos kajakozáshoz.

Az inulópont a Körös-toroki strand, ahol kényelmesen lehet parkolni, van pár remek büfé, így kajaügyileg is fel lehet készülni a kirándulásra. Ráadásul ha több napos túrát tervez az ember (és nincs éppen ezt tiltó korlátozás), helyes kis nyaralókat lehet bérelni a parton. Innen indulva türelem és kitartás kérdése, hogy meddig evez  az ember. Mivel nekünk csak egy délutánunk volt a helyre, a Bökényi kőhajóig jutottunk. 

 Koronavírus ide vagy oda, jó kis évünk volt. A kajakozást karanténszülte sportnak tekintettük. Úgy voltunk vele, hogy a vízen aztán abszolút be lehet tartani a szociális távolságot, a lassú csordogálás pedig pont jó pihenő lesz.  Így gyakorlatilag csak a szabadnapjaink száma korlátozta le, hogy hány patakot, csatornát, folyót, tavat eveztünk keresztül-kasul. 

Kedvenc helyet választani szinte lehetetlen, A Köröstől a Balatonig mindenütt találtunk olyan zugot, ahova szívesen visszamennénk, akár kajakkal, akár deszkával jó kis kaland lenne újra. Ráadásul mostmár hivatalosan el lehet kezdeni a visszaszámolást a nyári szezonig, listát írni az uticélokról, hogy aztán minden beleférjen a néhány hónapos szezonba. A 2020-as évből nekünk is van még jó pár túra, amik feltöltésre várnak, a következő hetekben sok-sok ötlettel jövünk, hogy ne unatkozzatok otthon, amikor hasznosan is el lehet tölteni az időt :P 

Az biztos, hogy a korlátozások után azonnal hasítunk Hévízre, az első hosszabb túránk helyszínére, de addig is itt egy kis összefoglaló a holevezzek.hu első évéről. 

 Ez pedig az extra videó év végére, kajaktúra egy ITIWIT X500 fedélzetén Balatonföldvártól Szántódig.  

Legyen pont olyan az új év, amilyennek szeretnétek!  

Egyre jobban hiányoljuk a nyarat, ami idén különösen sok élményt adott nekünk. Köszönhetően a hajóknak, és igen, köszönhetően a járványnak is, mert elkezdtünk teljesen másképp gondolkodni, új megoldásokat találni arra, hogy menjünk is, meg maradjunk is. Így volt jónéhány olyan kirándulás, ami eddig kimaradt a beszámolókból, de most, hogy szottyos az idő, jól bepótoljuk.

A nagyobb kirándulásokat kisebbekkel tarkítottuk, ilyen volt a tiszaalpári holtág, amit útközben Tőserdő felé szúrtunk ki a térképen. A tipikus horgászvíz nagyon kellemes csalódás volt, a helyiek gondosan vigyáznak az alig néhány kilométer hosszú holtágra, a természet pedig meghálálja a törődést, gazdag élővilág, dús növényzet teszi izgalmassá a helyet.   

 Beszállóhelyet sem kellett sokáig keresni, a település hosszan elnyúlik a part mentén, gyakorlatilag mindenütt lehet találni pár méternyi szabad helyet a hajóknak.

Mázlink volt, a Halászcsárda utcájában kanyarodtunk le és ez a hely fogadott bennünket, a térképen vizes élőhelyek jelzéssel látszik.

Rendezett partszakasz, szerintem ha sátort vertünk volna, az se zavart volna senkit. A part mentén sokan horgásznak, rájuk érdemes figyelni, de ha nem látszik az úszó akkor jeleznek, hogy időben ki lehessen kerülni a szereléket. Ha felújható hajó, vagy sup a felszerelés, akkor érdemes óvatosnak lenni, a parton és a vízben ugyanis rengeteg a sulyom, aminek a termése defektet okozhat. A vizen kacsák és hattyúk jönnek barátkozni, nem zavarja őket az ember közelsége.És ha kell még egy plusz szavazat a helyre, akkor tessék, szedik a szemetet, ami külön dicséretes.

A településen egyébként többféle szállás közül lehet választani, a Falevél apartman, vagy a Rigófütty vendégház is jó megoldás, közel vannak a parthoz.  

Igen, rohadt hideg van és igen, normális ember nem megy ismeretlen vízfolyás környékére, de nem mondtuk, hogy normálisak vagyunk, szóval odamentünk.

Bükön kirándulni nem csak a nyugdíjasprogramok miatt érdemes, a termálvizen túl is van élet. Tényleg jó környék, kedves emberekkel, éjjel sunyiban közlekedő vadakkal, szügyig érő iszappal, meg rettenetes hódvárakkal.  

 Kezdjük ott, hogy elb@sztuk, nem is a Répcére raktuk a hajókat, mert a sunyi dög kiszáradt, kiapadt, vagy mifene, észre sem vettük a susnyásban, viszont egy utcával arrébb ott vigyorgott egy szééép és rendezettnek tűnő meder, na az nem a Répce volt. Hanem az Ásás csatorna. De erre csak utólag jöttünk rá. 

Répcevis, Hungary, Ásott-csatorna, Répce from HOL EVEZZEK? on Vimeo.

 Viktor örült, mint a gyerek a vattacukornak, rögtön a beszállónál jó kis zúgó, csúszdázott egyet. Én, a született szőke, inkább nem kockáztattam meg az esetleges arconcsúszást, kihagytam. Pedig nem ez lett volna az egyetlen kemény része a napnak. A csatorna a második kanyarig teljesen rendben volt, aztán szembetalálkoztunk a természet legaljasabb építményeivel. A helyi hódok valószínűleg építészmérnöknek készültek, csak félúton kicsapták őket. Bosszúból áthatolhatatlan, életveszélyes tákolmányokkal bombázzák a könyéket, amik minimum így néznek ki: 

  Ehhez már csak adalék a jéghideg víz, meg a cuppogós sár, amibe simán combig süllyed az ember ha nem vigyáz.

Bevallom a felénél idegállapotba kerültem, Viktor a fél világot szétfűrészelte (igen, működik a Lidl összecsukhatós fűrésze) és csapkodta kisásóval, de újabb és újabb hódvárak jöttek, mintha a világ összes jószága a mi kedvünkért melózott volna egész nyáron. 

Néhány óra múlva egyre többször néztünk rá a térképre, menekülő útvonalat keresve, de a szándék akkor lett határozott, amikor egy nagyobb zúgóhoz értünk, ami látványra a filmekben szokásos JAAAJJBASSZAMEEEEG-et hozta ki belőlünk. Megkapaszkodtunk az első faágban, egyenként felrángattuk a hajókat és ide jutottunk: 

Mondanám, hogy sima liba volt, de nem, keresztülvágtam egy adag csalánon, amitől két napig egyirányba jajjgattam. Na ekkor hívtuk Pál Lacát, hogy mentse meg a tyúksz@ros életünket... szerintem ő azóta is röhög rajtunk, de mindegy.... 

A szállásunkon, a Piroska Hotelben egyébként nagyon jól viseltek bennünket, bár a sáros cuccban folyosón osonás még nem az erősségünk...  (kaptunk viszont pótcsavart az egyik hajóhoz, amiért örökké hálásak leszünk... )

Update: A Decathlon felfújható hajói megint jól vizsgáztak, lesz majd róla külön poszt, de most csak annyit, hogy idegből átrángattuk mindkettőt tökön-paszulyon, semmi bajuk nem lett.  

Mindig irigykedtem azokra, akiknek a kertje vízparttal végződik. A legkisebb patak is boldoggá tenne, ezért is vágtunk neki Mosonmagyaróváron a Malomági Lajtának hatalmas lelkesedéssel. A városban tekergő folyócska minden kanyarulata olyan, mint egy meseillusztráció. 

A térképen is látszik, hogy beszállni az ÉDUVIZIG Zsilipnél érdemes, onnan gyakorlatilag el sem lehet téveszteni az utat, ami egyenesen a névadó malomhoz vezet. Az út közben lévő hidak a vízállástól függően járhatók kajakkal, egy hete kicsit lehajtott fejjel lehetett áthaladni alattuk.

A túra lényege persze a malom alatt lévő kajakcsúszda, amin lendületből le lehet ereszkedni, de út közben gyakolratilag minden méteren van valami érdekesség, pici stég, kacsacsalád, dús növényzet, tényleg érdemes rászánni az időt, remek hangulata van. 

A túra végállomása a Mosoni Dunán van, de mi a Vízpart utcában foglaltunk szállást (Kocsis Apartman), ergo a kaputól húsz méterre ki tudtunk kötni. A közelben Termálfürdő, zseniális éttermek, kávézók vannak, tényleg simán el lehet tölteni pár napot úgy, hogy egy percig sem unatkozik a család.

Megint tök jó helyen jártunk, a Kiskunsági Öntöző Főcsatorna nem sok embernek jut eszébe, mint evezős uticél, na mi pont ezért indultunk el Tass irányába.

A neten hiába keresgéltünk, a legtöbb információt a horgászoldalak adták, a BÁCSHOSZ  a pecások számára viszonylag jó támpontot ad, ez mondjuk meglátszik, a környék tele van mesebeli hangulatú pecástanyákkal.

Ellenben a kajakosok, kenusok, vagy suposok maximum próba szerencse alapon tudnak elindulni. Na mi is pont ezt tettük. 

A nyúlfarknyi pontyuszonnyi leírás szerint a  Kiskunsági Főcsatorna a főváros és a Duna-Tisza közének egyik legkedveltebb horgászvize. A Ráckevei Duna-ágból ered és Akasztónál csatlakozik a Duna-völgyi Főcsatornába. A beszállás a susnyásban történik, gyakorlatilag húsz méterenként lehet olyan kis tisztás szakaszt találni, ahol gond nélkül vízre lehet tenni a kajakokat, és ugyanez a helyzet a kiszállással is, ráadásul a pecásoknak köszönhetően sok kis stég is van a part mentén, senkit sem zavarnak el onnan. 

A Főcsatorna az 1960-as években épült és több, mint 50 kilométeren át kacskaringózik Akasztóig, ezért is ragadt rá a Kígyós név (Igen, ott van útközben az 52-esnél a Kígyósi Csárda is, pacallal és mákos-meggyes palacsintával). Igazából tényleg inkább horgászvízként ismert, szóval aki kajakozni indul, az figyeljen a belógó szerelékekre. A víz szélessége akár 40-50 méter is lehet helyenként, mélysége pedig másfél-két méter.

Szóval  érdemes néhány napot rászánni, mert remek túra végigkanyarogni az Alföldön, út közben pecázgatni, esetleg sátorozni egyet a parton. Ha van horgászengedély (a 90 napos turista ingenyes, plusz napijegy kétezerért) akkor még a vacsora is megfogható két óra alatt. 

Nemsokára megyünk a Körösre, reményeink szerint leevezünk majd egészen a Tiszáig. 

Töltsétek le a szuper kis matricacsomagunkat Viberre innen, Instagramon pedig itt találtok bennünket.