Az Ásás-csatorna még mindig zseniális, ha igazi túlélős-dzsumbujbankúszós-káromkodvaevezős helyet kerestek, akkor nagyjából kötelező útvonal. Az más kérdés, hogy ki mennyire bírja idegekkel az alacsony vízállást, de ezesetben nekünk talán ez a helyzet még jól is jött, merthogy ki kellett próbálni mennyit bírnak az új hajók. 

Amikor láttuk, hogy az Itiwit burkoltan posztolni kezdte packraftjának első fotóit, felcsillant a szemünk. Volt már otthon mindenféle úszóalkalmatosság, felfújható és merev egyaránt, de a női retikül méret eddig kimaradt. Viktor vett ugyan a Bajkál tó környékéről egy Bilutát, de valahogy nem lett szerelem. 

Aztán ahogy forgalomba került, nagyjából elsőként csaptunk le rá a webshopban, nem kis beruházás, de ráfogtunk egy névnapot, és megérte. 

A hajókat helyes kis csomagban hozta a futár. A tatyó egyben a pumpazsák, én, mint bénaszőke is 10 perc alatt simán felfújtam vele a csónakot, de előtte a nyitott zippzáron keresztül belerejtettük a száraz ruhákat, elvégre bőven van benne hely. A lábrésznél elfér két 10 literes vízhatlan zsák, ami kényelmi okokból is jó, ha ott van, lábtámasznak ugyanis tökéletesek. A hajó elejére pedig fel lehet csatolni egy 30 literes zsákot, amiben elfér a víz, az élelem, meg minden hülyeség, amiről a nap végére kiderül, hogy kár volt becsomagolni.

Mindenesetre tényleg kényelmesen érkezéstől számítva 15 perc múlva vízen voltunk.

Elsőre a tavalyi kedvenc pocsolyánk, az Ásás csatorna lett a teszthely, Répcevisnél szálltunk be, ott, ahol rögtön egy kis zúgó van a híd alatt és onnan egészen Bükig mentünk, ahol a szállásunk volt. (itt mondanám, hogy a Birdland villaparkban 4 fős apartmanok vannak baráti áron, sofőrünknek, Gábornak pedig ezúton köszönjük, hogy csak egy kicsit nézett bennünket hülyének a furcsa túra miatt)

Szóval a villanypásztorral őrzött tehenek mellett becsobbantunk, és átverekedtük magunkat 10-15 kilométernyi susnyással, rőzsegáttal és kisebb nagyobb zúgóval tarkított vizen.  

Lehet fintorogni a felfújható cuccokra, de ezek a hajók megintcsak hozták a jó öreg itiwit minőséget. Hiába rángattuk át őket az összes rőzsegáton, mentünk neki szederbokornak és kiálló faágaknak, meg sem kottyant nekik. A három és fél kilós pakkot pedig simán átemeltük mindenen, még egy kukoricáson is átvágtunk velük, pedig akkor már túl voltunk a táv két harmadán és ölni tudtunk volna a fáradtságtól. Ráadásul ahhoz képest, hogy egy szkeg nélküli gumikacsáról van szó, tökéletesen irányítható, és ami nekem szőkenőnek külön fontos, hogy kényelmes az ülése, nem kell egy óra múlva reumatológusért vinnyognom. 

Ha az árát firtatjuk, bőven a piaci átlagár alatt van, és bár ez is komoly összeg, még mindig inkább erre költ az ember, mint háziorvosra... A méreteket tekintve pedig bőven alkalmas egy vadkempinges pakk szállítására, ami szintén jó móka.

Ugyan a  csatornának és a hajóknak is jót tett volna még 20 centi víz, de az csak másnap jött, mi meg nem vagyunk telhetetlenek. Végigeveztük, meg kúsztuk másztuk a távot, legközelebb a Hévíz patakon csorgunk le, elsejétől ugyanis már az is evezhető......